Kiutalták az első tízmilliárdot a fővárosi egészségügynek
Kétmilliárd forintot költhet a főváros CT-re és MR-re, a többi pénzt a kerületek kapják.
Kétmilliárd forintot költhet a főváros CT-re és MR-re, a többi pénzt a kerületek kapják.
A budapestiek egészségügyi ellátásához szinte köze sincs a Fővárosi Önkormányzatnak. A Városháza vezetése sürgősen változtatna ezen.
A budapestiek nem elégedettek a szolgáltatások színvonalával, és a hiénák is rombolják a sofőrök megítélését.
Hiába érkeznek szinte percenként a buszok csúcsidőben, így sem fér fel mindenki a 7-es buszra. Budapest főpolgármestere egy meghosszabbított 4-es metró lenne a megoldás.
Kuna Tibor havi 48 ezer forintért lakik egy 74 négyzetméteres ingatlanban.
A tervek már készen állnak arra, hogy az autókat kiszorítsák a rakpartokról – nyilatkozta Erő Zoltán, Budapest új főépítésze. Arról is beszélt, hogy állami támogatást kérnek a barnamezős rehabilitációkhoz.
A régi épületek vízvezetékeiből ólom juthat a budapesti ivóvízbe. Több helyen nem tudni pontosan, hogy milyen minőségű a csapvíz.
Az elmúlt időszak egyik legfurcsább autólopását jelentették be a rendőrségen. Nem egy, nem kettő, hanem másfél autót próbált elvinni három férfi.
A különleges üzemanyag nagyteljesítményű sportkocsikba való és csak néhány hazai kúton kapható.
A megölt francia férfi a születésnapját akarta megünnepelni Budapesten.
A házelnök szerint az ellenzék részéről nincsenek érvek, csak gyalázkodások.
Mind a fővárosi közgyűlés, mind a kerületek hozzányúlhatnak a parkoláshoz. A külső városrészekben viszont nem kell számítani változásra.
A volt főpolgármester szerint stresszes foglalkozás az övék, állandó készenlétet, rendszerességet igényel. Azt még nem tudja, hogy utóda, Karácsony Gergely ezt érzékeli-e már.
31 gyerek és 10 nevelő volt a kigyulladt bölcsődében, egyiküknek sem lett baja.
Budapestnek le kell hívnia az Európai Beruházási Bank hitelkeretéből megmaradt 59 milliárd forintot.
A baleset egy vasúti átjáróban történt Budapest XXII. kerületében.
70 százalék szerint volt felháborító az állami tévé interjúja a főpolgármesterrel.
A rendőrség emberölés bűntette miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az utasok választhatnak az ingyenes átfoglalás vagy a visszatérítések közül.
Recepciója és ágyai igen, működési engedélye viszont nem volt VIII. kerületi Palotanegyedben működő Cherry Apartmentsnek.