Videón, ahogy Vettel megpördül, azután elhagyja az első szárnyát
Nagyot hibázott a Ferrari pilótája.
Nagyot hibázott a Ferrari pilótája.
Az ötmillió dolláros autó átadására a Ferrari tesztpályáján, Fioranóban került sor. Elég rendhagyó kicsomagolós videó következik.
Ennél már nem is lehetne ritkább az olaszok újdonsága, és természetesen már ennek az unikumnak is megvan a gazdája.
Egybehangzó médiainformációk szerint a jövő héten a Ferrarival tesztelhet Mick Schumacher, a hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher fia.
Ez alatt manapság persze nem egy versenypályát kell elképzelni, hanem a szuperautók fővárosának egyik elegáns negyedét, a londoni Kensingtont.
Josh Cartu a jelek szerint maximálisan elégedett nemrégiben átvett olasz sportkocsijával. És felkészül a következő új autójának érkezésére.
Kicsi, alacsony, nagyon könnyű és elképesztően erős - ez a receptje ennek az izgalmas új olasz sportkocsinak.
A néhol felesleges zene és hangeffektek ellenére azért elég jól szól az új Ferrari.
A Genfi Autószalonon járva sikerült testközelből megismerkednünk az olaszok legfrissebb fejlesztésével.
A limitált szériás olasz divatterepessel adott esetben akár 300-zal is lehet száguldani.
Az olasz gyártó legfrissebb sportkocsija nemcsak erősebb, hanem egyben könnyebb is az elődjénél.
A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a Ferrari partneristállójának versenygépét próbálhatja ki.
Az olasz márka új hibridje nem egy limitált szériás-, hanem egy nagyobb mennyiségben gyártott modell lesz.
Az olasz alakulat leleplezte idei autóját, mely a reményeik szerint a korábbiaknál jobban megszorongatja majd Hamilton új Mercedesét.
Jó esély van arra, hogy a fővárosban és a környékén mostanság igen különleges Ferrarik jönnek szembe az utakon.
Mértékletesség. Vélhetően ennek köszönhető, hogy a 812 Superfast ezen nemesítése bőven emészthetőre, sőt akár szerethetőre sikeredett.
Amíg nem jön ki a Ferrari első SUV-ja, addig be kell érnünk ezzel az olasz sportterepessel.
A Ferrari még nem erősítette meg a hírt.
Lapinformációk szerint a fiatal tehetséget hamarosan próbára hívhatják a Ferrarihoz.
Josh Cartu hamarosan átveszi a limitált szériás új Ferrari még limitáltabb kiadását.