Hogy Rogán Antal önszántából vagy Orbán Viktor parancsára szólalt meg több mint tíznapnyi hallgatás után az újdonsült feleségével kapcsolatos földvásárlási ügyben, nem tudni – olvasható a hvg360-nak abban a cikkében, amelyből kiderül: az illetékes kormányhivatal két nap alatt döntött a nyolc települést és 209 különböző helyrajzi számon nyilvántartott földbirtokegyüttest érintő ügylet elutasításáról.
A Telex viszont úgy tudja, a tervezett ügylet a karmelita kolostorban is felháborodást keltett. A lap két egymástól független – köztük egy kormányzati – forrásra hivatkozva azt írja:
Orbán Viktor kormányfő az első hírek megjelenése után határozottan megkérte a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, hogy bármilyen úton, de állítsa le, csinálja vissza a földvásárlás folyamatát.
Ehhez a Telex értesülései szerint Rogán két minisztertársától próbált segítséget kérni, a koncepció pedig az volt, hogy ne a politikus családjának kelljen kifarolnia az ügyletből, hanem az látsszon, hogy a hatóságok akasztották meg az ügyet.
A kormány agytrösztjei "megkutatták" Rogán földügyét, végül csak a kármentés maradt
A lap kormányzati forrása szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közbenjárása után utasította el a kormányhivatal az adásvételi szerződés bejegyzését. Bár – olvasható a megjegyzés a cikkben – a kormányhivatal határozata a szerződésben található formai kivetnivalók miatt is megállt volna. A Telexnek a Miniszterelnökség azt válaszolta: Gulyás a földügyben „senkivel, így sem a kormányhivatalokat felügyelő államtitkárral, sem kormányhivatali vezetővel, sőt egyetlen kormányhivatali munkatárssal sem beszélt”. A szervezet a feltételezést is visszautasította.
A másik, az ügybe bevont miniszter a Telex szerint Nagy István agrárminiszter lehetett, aki azonban az erre vonatkozó kérdésre határozott nemmel felelt a lapnak.
Orbán Viktortól is megkérdezték, hogy felháborodott-e az ügyön és megkérte-e Rogánt, hogy állítsa le a folyamatot. Sajtófőnöke, Havasi Bertalan úgy válaszolt: már a kérdés is ostobaság. „A miniszterelnök ilyen kérdésekkel nem foglalkozik.” Hasonló választ kaptak a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetirodától is.
Gulyás Gergelynél csütörtökön a hvg.hu is érdeklődött a propagandaminiszter földügyéről. Azt kérdeztük tőle személyesen egy átadó eseményen, érkezett-e arra vonatokozó kérés Rogán Antalhoz a kormány részéről, hogy a felesége és annak családja álljon el a vásárlástól. A miniszter úgy válaszolt: családi adásvételekkel a kormány nem foglalkozik.
Visszakérdeztünk, hogy ezt szigorúan családi ügynek tekintik-e, mire Gulyás azt felelte, az ő jelenlétében erről senki semmilyen formában nem beszélt Rogán Antallal, ezért őt kell megkérdezni, hogy ki miért lépett vissza, ha egyáltalán visszalépett. Azt azonban tudja, hogy a Rogánnal szemben megfogalmazott vádak két szempontból nem voltak igazak: állami banktól a családja nem kapott hitelt és nem szereztek tulajdont.
Gulyás Gergelyt kérdeztük: Meddig maradhat befolyásos politikus a Fideszben, aki elfogadja egy francia bank negyedét?
Rogán Antal felesége, Obrusánszki Barbara, családja és két magánszemély – még az esküvő előtt – 1,6 milliárd forintos telekvásárlásra kötött szerződést úgy, hogy szinte a teljes vételárat bankhitelből fedezték volna. Az ügyletről szóló cikkek megjelenése után tíz nappal, Rogán Antal hazugsággal vádolt meg mindenkit, aki azt állította, hogy felesége földbirtokos lenne, a családja pedig bankhitelt kapott volna. A múltidő vitatása jogos ugyan, hiszen a folyamat még csak elindult, a hvg.hu azonban megtudta, hogy a helyi jegyző február 10-én változtatás nélkül továbbította az adásvételi szerződést a kormányhivatalnak. Később a Magyar Nemzet cikkéből kiderült, a kormányhivatal állította meg a folyamatot, ám az elutasítás indoka nem derült ki.