#HVG-portré

Upor László:
 

Upor László: "Tudom, hogy a Katona köréhez sorolják a Színműt, de ez butaság"

A Színművészeti Egyetemről még a néhai Kerényi Imre kezdte el terjeszteni, hogy egy "liberális fészek", és ezt a szólamot vette át a kormánypárti sajtó és a hatalom - nyilatkozta a HVG-nek az intézmény rektorhelyettese, aki az interjúban elismeri: naivitás volt a részéről azt hinni, hogy az egyetem minősége és eredményei védelmet nyújthatnak a támadások ellen. Portréinterjú Upor Lászlóval.



„Ne múljék el nap munka nélkül” – vallotta Bálint gazda
 

„Ne múljék el nap munka nélkül” – vallotta Bálint gazda

A Horthy-rendszerben zsidóként, Rákosiék hatalomra jutása után földbirtokosként szenvedett el üldöztetést. Frissnyugdíjasként 1981-ben lett tévésztár, csaknem félmillió követője van a Facebookon. Bálint György ma, 101 éves korában hunyt el. A HVG 2018 februárjában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.


Szilágyi Ákos: Liberális demokráciából választásos autokráciába jutottunk
 

Szilágyi Ákos: Liberális demokráciából választásos autokráciába jutottunk

Magyarországon ő használta először az illiberális demokrácia kifejezést. A liberális politikai elit legnagyobb hibájának a doktrinerséget tartja. Volt Oroszország-kutatóként nem az oroszokat, hanem a velük üzletelő magyar vezetőket látja veszélyesnek. Humora legendás, de mostanában kevesebbet nevet, és fáj neki, hogy ezzel az egész ország így van. Portréinterjú Szilágyi Ákos költő-esztétával.



Benedek Tibor: Az ember egy dolgot tud csak igazán jól csinálni
 

Benedek Tibor: Az ember egy dolgot tud csak igazán jól csinálni

„Húsz éve az az ars poeticám, hogy annyira keményen kell játszani a víz felett, hogy az ellenfélnek eszébe se jusson a verekedésre koncentrálni. Erre tanítom a játékosaimat is” – magyarázta a fair play receptjét a sikerkapitány. A most tragikusan fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnokkal a HVG 2013 márciusában készített portréinterjút, ezt közöljük újra, változtatás nélkül.

Dobszay János; Kelemen Zoltán Dobszay János; Kelemen Zoltán



Rendszerváltók30 – Dornbach Alajos: Politikai ügyekben soha egyetlen fillért sem fogadtam el
 

Rendszerváltók30 – Dornbach Alajos: Politikai ügyekben soha egyetlen fillért sem fogadtam el

1965-ben lett az "ellenzék ügyvédje", a Nagy Imre-per felülvizsgálati eljárásában ő képviselte az elítélteket, irányította a Soros Alapítványt, perelte az MSZMP-t. A HVG 1990 májusában készített vele portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Surján László: Az abortusz elítélését nem lehet rákényszeríteni az emberekre
 

Rendszerváltók30 – Surján László: Az abortusz elítélését nem lehet rákényszeríteni az emberekre

A kereszténydemokrata politikus nagy éve volt 1990. Népjóléti miniszter, majd pártelnök lett, de mindezt csak sejteni lehetett 1990 áprilisában, amikor a HVG portréinterjút készített vele. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Palotás János: Ott volna a helyem a Fidesz-frakcióban is
 

Rendszerváltók30 – Palotás János: Ott volna a helyem a Fidesz-frakcióban is

Akkoriban az egyik leggazdagabb vállalkozó volt, az MDF színeiben politizált, de rengeteget bírálta Antall József pártját. A HVG 1990 októberében készített vele portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Zwack Péter: Az Unicum a kedvenc italom, jól alszom tőle
 

Rendszerváltók30 – Zwack Péter: Az Unicum a kedvenc italom, jól alszom tőle

40 év távollét után tért haza, és nem tétlenkedett. Újraélesztette cégét, elnökségi tag lett a Fradiban, majd diplomatának állt. A HVG 1990 decemberében készített vele portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Lezsák Sándor: Soha nem gondoltam arra, hogy képviselő legyek
 

Rendszerváltók30 – Lezsák Sándor: Soha nem gondoltam arra, hogy képviselő legyek

Az Országgyűlés most fideszes alelnöke különösen fontos szerepet játszott a rendszerváltáskor, sőt, annak előkészítésében is, 1987-ben az ő lakiteleki sátrában született meg az MDF. A HVG 1990 decemberében készített vele portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Nagy Sándor: Kádári módon sakkoztak a káderekkel
 

Rendszerváltók30 – Nagy Sándor: Kádári módon sakkoztak a káderekkel

A rendszerváltást szakszervezeti főnökként megélő politikus gyakorlatilag a taxisblokádnak köszönhette, hogy maradt a pozíciójában. A HVG pár héttel az esemény után, 1990 novemberében készített portréinterjút Nagy Sándorral. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Széles Gábor: Camus-n és Kafkán nőttem fel
 

Rendszerváltók30 – Széles Gábor: Camus-n és Kafkán nőttem fel

Nem tartom helyesnek a nyakló nélküli privatizálás meghirdetését, mondta a HVG-nek, majd alig két év múlva már a Videoton társtulajdonosa volt. A ma már az ország leggazdagabb milliárdosai közé tartozó vállalkozóval a HVG 1990 januárjában készített portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 – Alexander Brody: Férfinak csak nővel szabad nyelvet tanulnia
 

Rendszerváltók30 – Alexander Brody: Férfinak csak nővel szabad nyelvet tanulnia

Világpolgár, világcégek vezetője, világhírű tudósok, politikusok és művészek közt forgott, 1948 után a rendszerváltáskor egykori hazájában is aktivizálta magát. Alexander Brodyval, Bródy Sándor unokájával a HVG 1989 márciusában készített portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán



Rendszerváltók30 – Györgyi Kálmán: Az ügyészség nem kvázi kegyelmi fórum
 

Rendszerváltók30 – Györgyi Kálmán: Az ügyészség nem kvázi kegyelmi fórum

Támadták azzal, hogy a pártállami titkosszolgálatot védi, volt kommunista vezetők politikai pereivel kellett foglalkoznia. A HVG 1990 augusztusában, legfőbb ügyésszé választása után készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Babus Endre Babus Endre

Rendszerváltók30 – Bokros Lajos: A társadalmi vagyon 20%-át az állampolgároknak lehetne juttatni
 

Rendszerváltók30 – Bokros Lajos: A társadalmi vagyon 20%-át az állampolgároknak lehetne juttatni

Bokros Lajos annak idején ugyanarra volt a legbüszkébb, mint Surányi György: a piacról és a pénzről írt közös könyvükre. A HVG 1990 júniusában, tőzsdeelnöki kinevezése után készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán