#Leszbosz




TGM: Igen és nem, ők és mi
 

TGM: Igen és nem, ők és mi

„Pünkösdhétfőn egy levegővételen belül a következő három mondatot hallottam: (aggódva, tárgyszerűen) Súlyos probléma ez a cigányság, szaporodnak nagyon; (eltűnődve, mintegy a megoldást keresve) Bár azt mondják, hamarabb meg is halnak; (hirtelen az órájára néz) Jesszusom, mennünk kell, lekéssük a déli misét” – idézte 2011-ben Esterházy Péter (egy ismerősét).

Tamás Gáspár Miklós Tamás Gáspár Miklós




A sziget, ahol a helyiek magukra maradtak a menekültekkel
 

A sziget, ahol a helyiek magukra maradtak a menekültekkel

Illegális temetőtől a közösségi étteremig: Leszboszon minden második sarkon akad valami, ami a menekültekre emlékeztet. A helyi görögöket ugyanúgy megosztja a helyzet, mint bármely más országot, mégis több tucat család döntött úgy, hogy a segítséget nyújtanak. A szélsőjobb és az ellenségeskedés azonban az ő helyzetüket sem könnyíti meg.










Leégett a leszboszi menekülttábor
 

Leégett a leszboszi menekülttábor

Többen füstmérgezést kaptak, a lakókat evakuálni kellett Leszboszon, miután leégett a Moria menekülttábor. A tábor nagy része elpusztult, ezrek maradtak fedél nélkül.

hvg.hu hvg.hu



Óriásbalhé volt egy görög és egy bulgáriai menekülttáborban is
 

Óriásbalhé volt egy görög és egy bulgáriai menekülttáborban is

Tűz volt csütörtökön egy leszboszi menekülttáborban, egy 66 éves asszony és egy hatéves gyerek meghalt, ketten megsérültek. Az eset után migránsok felgyújtottak több sátrat, és összecsaptak a rendfenntartókkal – közölte a görög rendőrség. Közben egy bulgáriai táborban állítólag több százan vettek részt egy csütörtök esti verekedésben.

MTI MTI