#Magyarország


Kétharmados többséggel szavazta meg az EP a Sargentini-jelentést
 

Kétharmados többséggel szavazta meg az EP a Sargentini-jelentést

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. Vagyis kétharmados többséggel, tehát elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás a magyar jogállamiság helyzete miatt. A szavazás előtt mondta el utolsó éves beszédét bizottsági elnökként az Európai Parlamentben Jean-Claude Juncker az Európai Unió helyzetéről. A hvg.hu-n élőben követte a strasbourgi ülést és ami utána történt.

hvg.hu hvg.hu
















Meghalt John McCain, elment a szenátus lelkiismerete
 

Meghalt John McCain, elment a szenátus lelkiismerete

82 éves korában meghalt John McCain republikánus szenátor, akiről tisztelői úgy tartották, ő volt a szenátus lelkiismerete. A katonacsaládba született, elnökjelöltségig jutott politikus a trumpi és a vele rokon orbáni hatalomgyakorlás ellenfele volt. A több mint öt évet hadifogságban töltött politikusnál tavaly állapítottak meg gyógyíthatatlan agydaganatot. Néhány napja ő kérte, hogy ne kezeljék tovább, akkor már sejteni lehetett, hogy nagyon kevés ideje maradt hátra.


Újra előkerült idehaza a sztálinizmus ideológiai bunkósbotja
 

Újra előkerült idehaza a sztálinizmus ideológiai bunkósbotja

Eredendően a világmegváltó forradalomról szólt a trockizmus, de miután névadóját Sztálin elüldözte, majd megölette, a fogalom a Szovjetunióban és szatellitállamaiban is a „frakciózó” és „elhajló” elvtársak megbélyegzésére szolgáló váddá silányult. És most, évtizedekkel a rendszerváltás után ismét ilyen értelemben használták Magyarországon.


Merkelnek van egy nehezen visszautasítható ajánlata Orbán számára
 

Merkelnek van egy nehezen visszautasítható ajánlata Orbán számára

Tíz hete maradt Orbán Viktornak, hogy eldöntse, milyen pártokkal együtt indul neki a Fidesz az EP-választásoknak. Az Európai Néppárt ugyanis november 8-án kiválasztja listavezetőjét, és annak személye meg fogja mutatni, az EPP hogyan áll Orbánhoz a következő öt évben. Sajtóhírek szerint Angela Merkel már kijátszotta a kártyáját: Manfred Webernél aligha kívánhat jobb szövetségest a magyar kormányfő. Kivéve ha átszerződik a feltörekvő populista mozgalmakhoz. Az árnyoldala annak is megvan.

G. M. G. M.