Meghalt Michael Collins, az Apollo-11 asztronautája
Az űrhajós Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnel együtt vett részt az első holdraszálláson.
Az űrhajós Neil Armstronggal és Buzz Aldrinnel együtt vett részt az első holdraszálláson.
Történelmi útja előtt életbiztosítás akart kötni, de a veszélyes misszió miatt ez túl drága lett volna, így másképp biztosította be a családja jövőjét.
A Time magazin is kiveszi a részét a holdra szállás 50. évfordulójának megünnepléséből. Igazi különlegességgel készültek.
Máig mindenki ismeri a holdra szállásról készült felvételeket, az Apollo-11 missziója és hősei is rengeteg filmkészítőt ihlettek meg. Ebből választottuk ki a legemlékezetesebbeket.
Farkas Bertalan fiatal mérnökhallgatóként ünnepelte az első holdra szállást, és úgy véli, az emberiségnek ismét célba kellene vennie égi kísérőnket. Az első magyar űrhajóssal az Apollo-11 küldetés 50. évfordulója és a misszió eddig nem látott felvételeit bemutató dokumentumfilmje kapcsán beszélgetett a History tévécsatorna munkatársa.
Ötven évvel ezelőtt, 1969 július 20-án elsőként lépett ember a Holdra. Emlékszik még, hogy zajlott a történelmi küldetés? Most ellenőrizheti tudását!
Mai szemmel nézve megmosolyogtató technológia segítette az első holdra szállást. Az űrverseny által felgyorsított fejlesztések öt évtizede két ember lépteit segítették, de ha nincsenek, ma mindannyian egy másfajta világban élnénk.
A NASA tudósai a rendelkezésre álló információk alapján készítettek egy videót, ami Neil Armstrong szemszögéből mutatja az ötven éve történt eseményeket.
A holdra szállás 50. évfordulója mutatja csak igazán, mekkora kihívás volt embert juttatni a szomszédos égitestre. Más kérdés, hogy a nehézségek bizonyos része csupán hajmeresztő teóriákon alapult, melyek aztán nem mutatkoztak jogos félelemnek.
Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.
A NASA is nagyban készül a holdra szállás 50. évfordulójára. Most például öt évtizeddel korábban készült fotókat újítottak fel, s tettek közzé panorámaképként.
Egykor a televízió közvetítette az Apollo-11 küldetés sikeres startját, ezúttal a YouTube-on lehet visszaidézni az eseményeket.
Sok ember él a világon, aki szerint a holdra szállás csak mese. Egy nem reprezentatív, de így is fontos felmérésben most a magyarok is elmondhatják a véleményüket.
Dokumentumfilm készült az űrhajós életéről. Az eddig még soha nem látott képsorokat Harrison Ford hangja kíséri.
Az első ember című film Neil Armstrongnak állít emléket, akit 11 amerikai követett a Holdon. Az űrbéli kísérőnkre jutás hamar hétköznapivá, ám drágává vált, így az Apollo-program véget ért.
Az első ember alighanem az egyik legszebb űrhajósfilm, amelyet valaha készítettek. Pedig nem is kifejezetten az űrutazásra koncentrál – sokkal inkább az emberre, aki a szkafanderben összpontosít, és saját magánéleti drámája legalább annyira motiválja, mint az a bizonyos hatalmas ugrás az emberiségnek. Kritika.