Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több mint 1,1 millió nyugdíjas jár jobban.
"Egy kórházi takarítónő negyvenéves munkaviszony után 770 eurót kapott, most ehhez jön még 300 euró. Nem egy vagyon, de jobb, mint a szociális segély" – mondta a szociális ügyek minisztere, aki kétéves viták után kiharcolta "az elmúlt évek legnagyobb szociális reformját". Hubertus Heil, a szociáldemokraták szociális minisztere joggal büszke, mert több mint 1,1 millió nyugdíjas sorsán javítanak – méghozzá jelentős mértékben.
Bár a berlini fal már több mint harminc éve leomlott, a bérek és a nyugdíjak különbsége még mindig jelentős Németország két fele között. A bérek általában 20 százalékkal alacsonyabbak a keleti tartományokban, mint Nyugaton. Ennek következtében a nyugdíjak is jelentős részben 1000 euró alatt maradtak – eddig. Azok a nők is jobban járnak, akik részmunkaidőben dolgoztak, illetve a gyereknevelés miatt csak kevesebb szolgálati évet tudtak felmutatni.
A CDU keményvonalas neoliberális politikusai nemigen örülnek a szociális kiadások növekedésének. Arra mutatnak rá, hogy az állam évente 1,3 milliárd eurót költ el a minimálnyugdíj-rendszer bevezetésére, később pedig egyre többet. A konzervatívok el is érték, hogy a minimálnyugdíjat kemény feltételekhez kössék: 35 éves munkaviszonyt kell igazolni, igaz, hogy ebbe beleszámít a nőknél a gyereknevelésre fordított idő is.
A vállalkozók szövetségének szóvivője így is bírálta a minimálnyugdíjat mondván, elmosódik a határ a nyugdíj és a szociális segély között. Felveti a kínos kérdést, miből finanszírozzák a pluszkiadásokat? A kormány válasza erre az, hogy a pénzügyi tranzakciós adóból, mely szintén erősen vitatott.
Nincs B tervünk – ismerte el a szociális ügyek minisztere.
Közben a Bundesbank azt pedzegeti, hogy 70 évre kellene felemelni a nyugdíjkorhatárt, nehogy felboruljon a nyugdíjkassza egyensúlya. A kormány egyelőre csak 68 évben gondolkodik, de Merkel kancellár taktikusan elnapolta a döntést márciusra, mert Berlinben a koalíció egysége egyre törékenyebb, melyet a kereszténydemokraták belső válsága csak tovább fokoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.