#Orbán-kormány



Hont: Koronavírus? Megállt az ész
 

Hont: Koronavírus? Megállt az ész

Még az is megeshet, hogy a koronavírus lesz az új Özönvíz, és ez törli el az emberiséget a Föld felszínéről. Fölöttébb valószínűtlen, de nem zárhatjuk ki. Ellenben nem zárhatjuk ki azt sem, hogy az ismeretlennel szemben hozott drasztikus intézkedések kára – emberéleteket is beleértve – nagyobb lesz, mint amit a vírus magától okozott volna.


Orbán a döntő pillanatban néma, pedig neki is megüzenték:
 

Orbán a döntő pillanatban néma, pedig neki is megüzenték: "teszteljetek, bolondok!"

Az ötvenedik fertőzött regisztrálása után két héttel tetőzik a járvány, ha egy kormány a megfelelő választ adja rá – ezt mutatják a számok. Az is látszik, hogy amelyik ország halogatja a szigorú intézkedéseket, hetekkel elhúzza a vírus terjedését. A magyar járványügy kedden regisztrálta az ötvenedik beteget. Az állam páratlan kihívás előtt áll, amit a kormány és a társadalom sokáig habozott belátni.






Vádirat a kormány ellen: az orbáni évtized, amely a múltba lökte Magyarországot
 

Vádirat a kormány ellen: az orbáni évtized, amely a múltba lökte Magyarországot

Budapesten és Brüsszelben egyszerre mutatták be a Háttal Európának című tanulmánykötetet, amelyben a hazai és nemzetközi közvéleményt szeretné tájékoztatni az Oktatói Hálózat arról, hogy milyen súlyos károkat okozott Magyarországon a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer az oktatás, a tudomány, a kultúra és a média területén.

Balla István - Tóth Richárd Balla István - Tóth Richárd





Bepereltük a magyarságkutatással sumákoló Kásleréket
 

Bepereltük a magyarságkutatással sumákoló Kásleréket

Fél éve nem válaszol az Emmi a Magyarságkutató Intézettel kapcsolatos kérdéseinkre, ezért kipereljük az adatokat az eredetmániás Kásler Miklós minisztériumától, Gulyás Gergely pedig máig elfelejtette érdemben megcáfolni, hogy az állami bérlakások visszavételét tervezték. Összeszedtük 2019-es cikkeink eddig nem ismert utóéletét. Éves válogatásunk gyöngyszeme az Orbán Viktor kosztjáról gondoskodó Gundel-menza is, amit annyira meg akartak magyarázni, hogy kapitális kommunikációs bakit vétettek, hiszen eredetileg fogalmunk sem volt, mennyire olcsó itt a luxussomlói.


Putyin: a megoldás
 

Putyin: a megoldás

Ezen a szilveszteren lesz húsz éve, hogy Vlagyimir Putyin átvette az uralmat az egykori szovjet blokkot vezető állam, a világ legnagyobb országa fölött. A volt Szovjetunió területén kívül nincs már olyan ország, amelyet a pártállami diktatúra bukása óta folyamatosan annak egykori káderei vezetnek. Oroszország ilyen.

Révész Sándor Révész Sándor




Nyelni vagy nem nyelni? Karácsonynak több opciója van, mint azt Orbán szeretné
 

Nyelni vagy nem nyelni? Karácsonynak több opciója van, mint azt Orbán szeretné

Míg az Orbán-kormány a maga részéről újraalkotja a pártállami kultúrpolitikát meghatározó TTT-t, addig Karácsony Gergelynek is van három lehetősége. Budapest főpolgármestere komoly kellemetlenséget is tudna okozni a fideszes vezetésnek, ha nem érdekelné ennek anyagi vagy erkölcsi ára. A színházak sorsáról megindult a magyar politika következő szkander meccse.

Gergely Márton, Hamvay Péter Gergely Márton, Hamvay Péter