Santanderbe is repül a Wizz Air
Santander a nyolcadik spanyolországi város, ahova Budapestről lehet repülni a légitársasággal.
Santander a nyolcadik spanyolországi város, ahova Budapestről lehet repülni a légitársasággal.
A szupersportkocsikat megszégyenítő gyorsulású járgányt Spanyolországban tesztelik.
A polgári védelem arra szólította fel a közelben élőket, hogy elővigyázatosságból ne nyissanak ablakot, és ne tartózkodjanak a szabad levegőn.
Már kevésbé a vallási meggyőződés, inkább lelki vagy közösségi élmény utáni vágy hajtja a rekordszámban Compostela felé induló zarándokokat, akiket bezárt templomok és nyitott bárok várnak.
A szocialista politikus várhatóan szerdán nevezi meg kormánya tagjait.
Az incidensről felvétel is készült, amit aztán megmutattak neki.
A fideszes EP-képviselő már nem gondolja úgy, hogy Spanyolországban politikai foglyok lennének. Szájer a héten a második fideszes, aki bocsánatkérésre kényszerült a mondatai miatt.
Az ország történetének legnagyobb ilyen drogfogásában 631 kilogramm kristálymetet (kristályos metamfetamint) foglalt le a spanyol rendőrség Barcelona közelében - tudatta szombaton a hatóság.
Az amerikaiaknál bezzeg rendesen keresnek a focistanők.
A négy év alatt negyedik spanyolországi választás a korábbiaknál is kuszább eredményt hozott: a bal- és a jobboldal nagyobb pártjai nem elég erősek ahhoz, hogy stabil kormányt alakítsanak, így a kormányzáshoz szükség lesz a nemzeti kisebbségek nem függetlenségpárti erőinek a támogatására is. A baloldali koalíció első megegyezése már megszületett, a szocialisták összefogtak a Podemos nevű párttal. Az alkukészséget növeli, hogy újabb választást egyetlen nagy párt sem akar, félő ugyanis, hogy tovább erősödik a radikális jobboldali Vox.
A kormányzó szocialisták nyertek ismét, de feljött a konzervatív Néppárt Spanyolországban, ami patthelyzetet eredményezett. Megerősödött a bevándorlásellenes szélsőjobb is, amely erő ellenében baloldali összefogást sürget a baloldal.
Felértékelődhet a katalán és a baszk nacionalista pártok szerepe.
A katalóniai zavargások mellett a Franco tábornok exhumálását övező viták borzolják a kedélyeket Spanyolországban a választási kampány célegyenesében. A kormányzó szocialisták azt remélik, ez nekik kedvez majd.
Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérpár egyik tagját – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden.
A Külügyminisztérium folyamatosan kapcsolatban van a hatóságokkal és a családdal.
Özönvízszerű esőzések miatt több ember sem találnak Spanyolországban, köztük a 30 éves nőt és a 18 éves testvérét.
Kiemelték a Spanyolországot 1975-ös haláláig kormányzó Franco tábornok földi maradványait az „Elesettek völgyében” lévő mauzóleumából, s a diktátor koporsóját a madridi Mingorrubio temetőbe vitték át. A szocialista kormányzat által beígért exhumálás megosztja a spanyolokat, de többen vannak, akik helyeslik a döntést.
A diktátor földi maradványait átköltöztetik, mert nem maradhatnak egy olyan nyilvános mauzóleumban, ahol méltathatják személyét. A család kérése ellenére nem lesz katonai tiszteletadás.
A spanyol kormány szerint Katalóniának az együttéléssel van problémája.