Bajban vannak a közlekedési cégek a koronavírus miatt
A BKV-nál több mint 400-an nem tudnak dolgozni, de érintett a Volán és a BKK is. Maradtak már ki járatok is.
A BKV-nál több mint 400-an nem tudnak dolgozni, de érintett a Volán és a BKK is. Maradtak már ki járatok is.
Még ötvennégy napig érvényesek a diákigazolványok, amelyek eredetileg október 31-én vesztették volna érvényességüket.
Szerdától a MÁV gyakorolja a tulajdonosi jogokat a Volánbusz felett.
A vállalatok létszámigényének felmérése már folyamatban van, eddig több mint hatvan cég adatai állnak rendelkezésre.
A Cégléd-Szolnok vonalon fog közlekedni először március 15-én az emeletes motorvonat.
A több évtizedig közvetítőkocsiként szolgált jármű műszaki berendezéseit a Magyar Rádió hangmérnökei tervezték.
Két olyan nap is lesz, amikor több mint 100 ezer utasra számítanak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozna a tervek szerint egy a MÁV-ból és a Volánból összegyúrt holding. Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják összevonni a két állami tulajdonú közlekedési céget.
Higgadtan kezelte a helyzetet.
A regionális busztársaságok összevonása után a kormány központosítja az új autóbuszok beszerzését, de a legújabb - immár harmadik - nemzeti buszstratégia már azzal is számol, hogy a jövő év végéig a helyközi járatok piacát a magántársaságok előtt is megnyitják.
A VDSzSZ Szolidaritás elnöke szerint a vasút vállalat működőképessége annak köszönhető, hogy a vasúti dolgozók erőn felül teljesítenek.
A sofőrök közül vélhetően kevesen gondolnák, hogy egy elképesztően szennyezett kezelőszervvel terelgetik autójukat nap mint nap. És a benzinkutakon még ennél is sokkal rosszabb a helyzet.
2022-től elég lenne egy jegy az utazáshoz, függetlenül attól, hogy hányszor szállunk át buszról vonatra vagy helyi járatról helyközire. Kilenc év alatt ez már a sokadik próbálkozás, de minden terv elbukott. Most itt az újabb.
Miniszterelnöki biztos próbálja egymáshoz igazítani a buszok és a vonatok menetrendjét.
A Népszava úgy tudja, hogy az állami busztársaságokba és a MÁV-ba olvasztanák be a még önkormányzati kézben lévő közlekedési társaságokat, a fejlesztési tárca azonban tagadja ezt.