szerző:
hvg.hu/MTI

A VDSzSZ Szolidaritás elnöke szerint a vasút vállalat működőképessége annak köszönhető, hogy a vasúti dolgozók erőn felül teljesítenek.

Bértágyalásokat szorgalmaznak a MÁV és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek a kormánnyal és a munkáltatókkal, hogy kiszámítható, középtávú, az egyes vállalatok problémáira fókuszáló bérmegállapodást tudjanak kialakítani, hangzott el budapesti sajtótájékoztatójukon.

Halasi Zoltán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás (VDSzSz Szolidaritás) elnöke elmondta: levélben fordulnak a kormányhoz, hogy minél előbb hívják össze a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumát (KVKF), ezen felül megkeresik a munkáltatókat képviselő Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségét (Stratosz) is. Halasi elmondta, idén lejár a 2017-ben kötött, 3 éves bérmegállapodás, de a munkaerőhiány kezelése is a tárgyalások megkezdését indokolja, akkor a probléma, hogy ez a a MÁV-nál már néhány területen működési nehézséget okoz.    

Az elnök elmondása szerint a MÁV csoport munkavállalóinak nagy része 40 éves, illetve ennél idősebb. A vasúti dolgozók

"az elmúlt 3 évben gyakorlatilag erőn felül teljesítve őrizték meg a vasút vállalat működőképességét és szerintem tovább már nem terhelhetők"

 - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint a létszámhiány felszámolása érdekében gyors intézkedésekre van szükség, ehhez kiszámítható, középtávú, akár egy újabb 3 éves bérmegállapodás megkötésében érdekeltek, és cáfolta a csoportos létszámleépítésről szóló híreszteléseket.

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke felidézte, hogy még februárban adták át a bérmegállapodás-tervezetet a munkaadó részére. A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta, hogy

 a munkaerőhiány főként a vonatok közlekedtetéséért felelős munkaköröket érinti, például a váltókezelőt, a tolatás vezetőt, a forgalmi szolgálattevőt, és a műszerész lakatost, de a jegyvizsgálókat is.

Barsi Balázs, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke is a béremelések folytatása mellett érvelt. A héten a járatkimaradásokról azt mondta, azok valóban a rossz munkaszervezéssel magyarázhatók és megerősítette, hogy a MÁV csoporton belül a mozdonyvezetőknél nincs akut munkaerőhiány.

Magyarországon majdnem 40 vállalat foglalkozik vasúti árufuvarozással és az itt dolgozó mozdonyvezetők béréhez képest nagy az állami szféra lemaradása. A kialakult helyzetet pedig kezelni kell, ugyanis a szakszervezeti vezető szerint még a 3 éves bérmegállapodás sem tudta megállítani a pályaelhagyókat, csupán a számukat mérsékelte. Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének alelnöke is megerősítette, hogy a 2017-ben kötött 3 éves bérmegállapodásnak jótékony hatása volt az ágazatra, de az idei 5 százalékos béremelés "nyomott hagyott a munkavállalók hangulatán" szavai szerint. 

Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta, hogy a Volán társaságok integrációja a munkavállalók mindennapjaira is hatással van, ezért fontos, hogy ez az ügy ne homályosítsa el a bérfejlesztési kérdését.

A MÁV-nál tapasztalható problémákról már sokszor írtunk. Szeptember 18-án több járat is kimaradt, mert nem volt elég mozdonyvezető, múlt héten pedig az online jegykiadó rendszer omlott össze. Volt olyan nap, amikor - szintén munkaerőhiány miatt - a jegypénztárak sem nyitottak ki a Keleti és a Nyugati pályaudvarokon. A MÁV vezetője az információszolgáltatást érintő kritikákat jogosnak találta, a vonatkéséseket, illetve a járatkimaradásokat pedig az elöregedett vasúti szerelvényekkel indokolta. A Közlekedő Tömeg Egyesület már tüntetést is szervezett a tarthatatlan állapotok miatt, stílszerűen egy órás késéssel meghirdetve.

Loppert Dánielt, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója azt mondta Hír Tv-ben csütörtök este, hogy készek meghallgatni az utasokat, de akik most kritikát fogalmaznak meg, azok tulajdonképpen tüntetők.

"Mi alapjában véve az utasokkal szeretnénk beszélni, és kevésbé a tüntetőkkel. Úgy gondoljuk, hogy a tüntetők 2019. október 13-ig lesznek, utána utasok lesznek, akikkel mi egyébként a rendszeres kapcsolatot fenntartjuk."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Majtényi a Fülkében: Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni

Majtényi a Fülkében: Csak egy tolvaj hatalom nem akar írásos nyomot hagyni

Már gyártják a VW unikum kabrió divatterepjáróját

Már gyártják a VW unikum kabrió divatterepjáróját

Ronaldinhóval bulizott Curtis (fotó)

Ronaldinhóval bulizott Curtis (fotó)

A Független Diákparlament nyilvános vitára hívta ki a 22 éves leendő helyettes államtitkárt

A Független Diákparlament nyilvános vitára hívta ki a 22 éves leendő helyettes államtitkárt

Legendás otthoni számítógépet állítanak ki Szegeden

Legendás otthoni számítógépet állítanak ki Szegeden

Gyászol a Jóbarátok

Gyászol a Jóbarátok