Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
8,5 százalék helyett 15-öt szeretnének.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) szerint 2020-ban legalább 15 százalékos béremelésre van szükség a Volánnál. Ez azt is jelenti, hogy a szövetség elfogadhatatlannak tartja a költségvetési törvényben lévő 8,5 százalékos átlagkereset-fejlesztési szándékot.
A KMSZ szerint a magyar gazdaság állapota és a munkáltatókat sújtó adóterhek mérséklődése lehetővé teszik a merészebb béremelést. Kiemelték még, hogy további bérnövelésre sarkallhat a 2020-ra már beharangozott 8-8 százalékos minimálbér és garantált bérminimum-emelés.
Arra is figyelmeztetnek, hogy 2020-ban olyan munkaerő-elvándorlás következhet be mind a buszvezetők, mind a karbantartók körében, ami veszélyezteti a folyamatos szolgáltatást. Már így is egyre gyakoribb a járatkimaradás és ez erőteljesen fokozódhat egy szerényebb bérfejlesztés okozta drámai létszámcsökkenés hatására.
A szövetség nem veti el a több évre szóló bérmegállapodást, ám közleményében hangsúlyozza, hogy az éves béremelési tételeknek harmonizálni kell egymással, aránytalanul alacsonyabb bért megállapítani valamely évben káros hatású.
A KMSZ bérfejlesztési igényével megkeresi a vagyon kezelésért felelős minisztert, a munkaadói oldal vezetőit és a társszakszervezetekkel közösen kezdeményezni fogja a bértárgyalások időbeni megkezdését.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.