Nemzetközi lapszemle: Tilalom ide vagy oda, gyakorlatilag egész Európa ott lesz a budapesti Pride-on
Mindenki azt találgatja, hogyan alakul a szombati Pride. Nemzetközi lapszemle.
Mindenki azt találgatja, hogyan alakul a szombati Pride. Nemzetközi lapszemle.
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
A június 13-án indított nagyszabású offenzíva óta “értékelésünk szerint már legalább két-három évvel késleltettük annak lehetőségét, hogy (Irán) atombombával rendelkezzen” – mondta Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a Bild című német lapnak adott interjújában.
Jelentős terheket rónak a háborúk a családokra, de elviselik, ha elfogadható az indok – számol be a közhangulatról Székely Róbert Tel-Avivban élő Izrael-szakértő.
Szinte az 1947-es függetlenné válással egy időben India és Pakisztán is békés atomprogramot indított. Ám a kutatások fordulatot vettek, és mindkettő nukleáris fegyvert fejlesztett, valóssá téve az atomháború veszélyét.
Vlagyimir Putyin szerint elég erejük és eszközük van arra, hogy legyőzzék Ukrajnát.
Ukrán szakértők szerint fél éven belül elkészülhetne az ukrán atomfegyver és hozzá a ballisztikus rakéta, ha leállnának az amerikai támogatások. Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő a HVG-nek azt mondta, ez kommunikációs blöff lehet, mert ha Kijev nukleáris programba kezd, azzal az összes támogatását elveszítené, Moszkvát pedig nem rázná meg.
A Gripenek bázisaként használt kecskeméti repülőteret alkalmassá teszik olyan amerikai gépek állomásoztatásra, amelyeket atomtöltetekkel is fel lehet fegyverkezni. Ezt állította kedden egy brit lap. Kérést sem kaptunk – mondta a kormány nevében Gulyás Gergely 24 óra hallgatást követően. Mi lehet igaz, és mi lehet zavarórepülés az ügyben?
A Nihon Hidankjo kapja idén a Nobel-békedíjat az atomfegyvermentes világ megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseiért.
Amerikai kutatók egy speciális kísérlettel bizonyították be, hogy szükség esetén egy atombomba is segíthet abban, hogy a Földet fenyegető aszteroidát más pályára térítsék.
8000 hektáros területet alakítanának napelemfarmmá ott, ahol az 1940-es évek elején még az atombombákon dolgoztak.
Nyolc hónap késéssel érkezett meg az Oscar-díjas film a japán mozikba, ahol még így is érzékeny a fogadtatása.
Utálta a tekintélyt és megrögzött pacifista volt, ehhez képest maga is megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számított, és az elmélete alapozta meg az emberiség legszörnyűbb fegyverét. Azt üzente az utókornak, hogy ha nem lesz békésebb, akkor az „ördög vigye el” - derül ki többek közt at Einstein és a bomba című dokumentumfilmből.
A fennmaradó dúsított uránkészlete összesen hat atomfegyver elkészítésére lenne elegendő.
Amikor 1945-ben az Egyesült Államok felrobbantotta a világ első atombombáját, egy különleges anyag: kvázikristály keletkezett. A kutatók azóta sem tudják, pontosan miként jött létre.
Nem csak a brit lap, hanem többek közt az osztrák külügyminiszter és egy magas rangú brit katonai vezető is megszólalt az izraeli válság ügyében. A Washington Post szerint az első atombomba ledobása óta nem volt olyan veszélyes a nukleáris verseny, mint most. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Irán az utóbbi időben gyakorlatilag kitiltotta a szervezet egyes megfigyelőit az országból.
Amichai Elijahu szerint kijelentése csak metaforikus volt, a miniszterelnök viszont nem így gondolta.
Nem Albert Einstein volt az atombomba atyja, de még tanácsot sem adott hozzá. Filmbéli megjelenését a népszerűségének köszönheti.
Vajon nem tudták vagy nem akarták megcsinálni az atombombát a kiváló német magfizikusok? Ez talán sosem derül ki, de ma már tudni lehet, hogy az Oppenheimer-film szereplői versenytárs nélkül jutottak el a hirosimai bombához.