Szerelemtől fűtött vadmacskákra figyelmezteti az autósokat a Budakeszi Vadaspark
Párjukat keresve gyakrabban tévednek rá az autóutakra, ahol könnyen elüthetik őket.
Párjukat keresve gyakrabban tévednek rá az autóutakra, ahol könnyen elüthetik őket.
hvg.hu
Magyarországon a zöld átállás, bár lassabb ütemben halad, egyre inkább valós gazdasági szükségletté válik a vállalatok körében. Ennek része lehet napelemek telepítése ugyanúgy, mint az elektromos flotta alkalmazása vagy a töltőtelepítés. Radó Edinával, az E.ON e-mobilitási üzletfejlesztési szakértőjével beszélgettünk.
E.ON
Isten szemének hívja a kínai cég a rendszerét, amelynek alapváltozata még a legolcsóbb, alig 4 millió forintba kerülő autójába is bekerül.
HVG
A puskagolyóként gyorsuló Chevrolet Blazer EV SS valós hatótávja megközelíti az 500 kilométert.
HVG
A Xiaomi SU7 Ultra a BMW M3 korábbi rekordját döntötte meg.
HVG
Testközelből ismerkedtünk meg a japán gyártó első hibrid modelljének alapot adó bájos kis Toyota Sports 800-zal.
Kihalóban lévő műfaj a tisztán V8-as izomkolosszusoké, amit mintha már a nevében is sejtetnének.
HVG
Nem is értette, miért állították meg.
HVG
Nem érvényesítették az alkatrészek és a rezsióradíj emelkedését a biztosítók a casco-szerződésekben. Így is 1,7 százalékkal drágult tavaly a díj. Átlagosan 208 300 forintért kötöttek ilyet az autósok, de vajon hányszorosa lehet ennek egy Ferrari cascója?
HVG
Meglehet hamar az ötödik eltiltása is.
HVG
A kétféle aero csomaggal és kétféle váltóval rendelhető új Porsche 911 GT3 egy szuperkönnyű szívómotoros hátsókerék-hajtású adrenalinbomba.
Huszonhat márka hatvanhárom modelljére lehet szavazni a közönségdíj kategóriában.
HVG
Követik a tömeggyártók szokásait, néhány látványelem változik a kocsin egy-egy frissítésnél.
HVG
Vázoljuk, hogy hogyan mutat kívül-belül a Magyarországon 18,9 millió forinton nyitó újdonság.
Az egyetlen példányban készült Skoda Ferat egy hamisítatlan vérszomjas szocialista szupersportkocsi.
A zebrán vágott a busz elé az autós, majd rátaposott a fékre.
hvg.hu
Jövünk minden információval, melyek a Hot Wheels legújabb kisautóinak hazai elérhetőségével kapcsolatosak.
HVG
A Mercedes hamarosan megújítja az S-Klasse immár 5 éves múltra visszatekintő aktuális generációját.
HVG