Szokni kell: idéntől már az E36-os 3-as BMW-k is oldtimerek lehetnek
A harmadik generációs 3-as BMW korai példányai idén már 30. születésnapjukat ünneplik, így akár OT rendszámot is kaphatnak.
A harmadik generációs 3-as BMW korai példányai idén már 30. születésnapjukat ünneplik, így akár OT rendszámot is kaphatnak.
hvg.hu
A több száz autót felvonultató ingyenes rendezvényen szocialista és nyugati autószépségekből sem volt hiány.
Már csak pár évet kell várni, és ez a bejáratósan új olasz sportkocsi akár oldtimer-vizsgára is elvihető.
hvg.hu
Igen komoly futásteljesítményről beszélünk, melynél többel csak egyetlen másik autó, egy Volvo büszkélkedhet.
hvg.hu
Idén közel nyolcvan autót teszteltünk itthon, vagy próbáltunk ki nemzetközi rendezvényeken. Ebből a népes felhozatalból válogattuk most ki a legemlékezetesebbeket.
Mutatjuk, hogy pontosan hogyan néz ki egy 2019-es modellévű Niva - lehet, hogy meg fog lepődni.
hvg.hu
Jó eséllyel ez a világ egyik leginkább környezetbarát autós alagútja.
hvg.hu
Nagyon erős lett a biztonságos autók mezőnye 2019-ben, a független európai szervezetként működő EuroNCAP összesen 59 autó töréstesztjét végezte el idén, és ebből 41 modell kapta meg a maximális, öt csillagos értékelést. Jó hír, hogy három csillagnál rosszabbra egyetlen autót sem értékelt a szervezet.
hvg.hu
A különleges olasz sportkocsit a magyar rendszerváltáskor vette át osztrák tulajdonosa.
hvg.hu
A Mercedes-AMG One-ért egy komolyabb vagyont kérnek el, és az autóba csak 2 év múlva lehet majd beülni.
hvg.hu
Ez a vadonatúj Ford sportkocsi képzeletben több mint öt évtizedet repít vissza minket az időben.
hvg.hu
Az RS Q3 lényegében úgy lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra, mint egy hamisítatlan sportkocsi.
hvg.hu
Ugyanabban a műfajban két egymástól homlokegyenest eltérő produkciót ad elő a két delikvensünk. Az egyik egyedibb és pörgősebb, a másik kényelmesebb és olcsóbb – jövünk a részletekkel.
Most végre fény derült arra, hogy a gyakorlatban pontosan mennyivel nőtt az újdonság elektromos hatótávja.
hvg.hu
Már javában tesztelik a prototípusokat, a vevők pedig körülbelül egy év múlva vehetik át a megrendelt példányokat.
hvg.hu
A WTCR újdonsült bajnoka megelőzte a Toro Rosso F1-es pilótáját is.
hvg.hu
A Volkswagen új kompaktja igen biztonságosnak tűnik, de egy gond azért akad vele.
hvg.hu
Az olasz gyártó első belsőégésű motor nélkül modelljére az eredetileg tervezettnél kicsit többet kell várnunk.
hvg.hu
Egy tágas utas- és csomagterű prémium autó, ami egyrészt igen gyors, másrészt pedig egész szerény a fogyasztása.
hvg.hu
Jóváhagyták a Fiat Chrysler és a PSA egyesülésének végleges feltételeit, 2020 végén vagy 2021 elején zárulhat a fúzió.
hvg.hu
hvg.hu
MTI