#autóteszt



Suzuki Vitara-teszt: erre vártunk rég?
 

Suzuki Vitara-teszt: erre vártunk rég?

Úgy tűnik, nem kellett sok a hazai vásárlóknak: egy jól sikerült formaterv, vállalható árak és a megfelelő pillanat. A terepjáróból terepes hobbiautóvá szelídült Suzuki Vitarára rámozdultak a vevők. Jogosan? Teszteltük az esztergomiak újdonságát.


 

"Van benne anyag" - teszten a Mercedes-Benz nagyvasa

Nagy, de nem a legnagyobb a Mercedes kínálatában az ML-terepjáró, mégis tökéletes kifejezőeszköze a jómódnak. Valamennyire az ízlésnek is, mert sokféleképpen fel lehet díszíteni, a tesztautónknak sok króm jutott.

Dombóvári Mihály Dombóvári Mihály

Vicc, hogy unalmas a kombi – Menetpróbán a 300 lóerős Golf R Variant
 

Vicc, hogy unalmas a kombi – Menetpróbán a 300 lóerős Golf R Variant

A 300 lóerős R, a sportosan takarékos GTD kiviteleknek köszönhetően mostantól versenypályán és az autópályák belső sávjában is bérelt helye van a Golf Variantnak. Az emelt hasmagasságú Alltrack bevezetését pedig a mostanság mindent letaroló szabadidő-autós őrület indokolja. Malaga környékén, nemzetközi bemutatón fogtuk hadra az említett újdonságokat, hogy kiderítsük, mit lehet még kihozni a wolfsburgiak kompakt kombijából.



Skoda Fabia 1.2 TSI-teszt: most összejött a tartalom és a forma
 

Skoda Fabia 1.2 TSI-teszt: most összejött a tartalom és a forma

A Fabia első generációja a kétezres évek elejének talán legjobb választása volt mifelénk a kisautók közt. A második generáció már korántsem volt ilyen sikeres, a formáját sokan nem szerették, ráadásul a válság is betett neki. Most itt a harmadik, ami kívül-belül hozza azt, ami elvárható tőle. Kiszámítható - még a hibáiban is.




Ne kerülj a baleseti rovatba! - kijártuk a Porsche-akadémiát
 

Ne kerülj a baleseti rovatba! - kijártuk a Porsche-akadémiát

Biztosan léteznek titkos statisztikák, hogy a Porsche-tulajdonosok, milyen arányban törik össze autóikat, ám ezeket vélhetően sosem fogjuk megismerni. Az ép és egészséges porschésnél boldogabb autós azonban kevés van, a német márka olyasmit kínál nekik, amivel elkerülhetik a baleseti rovatokat: visszaküldi őket, jó pénzért, az iskolapadba. Elmentünk, kipróbáltuk.



Nem kell az álszerénység – BMW X6 xDrive30d teszt
 

Nem kell az álszerénység – BMW X6 xDrive30d teszt

A bajorok második generációs terepkupéja ott fejlődött a legtöbbet, ahol az elődjét kritika érhette, így szinte minden tekintetben letaglózó autó született, amely továbbra is előtérbe helyezi a stílust a praktikummal szemben. A 258 lóerős turbódízel alapmotorral, nyolcfokozatú automataváltóval és állandó összkerékhajtással teszteltük.