#BrandChannel




A csoportmunkát is forradalmasítja az informatika

„Halló, hallasz?” – egy évtizede még biztosan ez volt a kezdőmondat, ha valakit felhívtunk Skype-on. Céges online meetingeken csak fokozódott a káosz, ha egyáltalán sikerült a hívás. A technológia fejlődése brutálisan felgyorsult, sokszor már nehéz azt is elkülöníteni, mi az, amit egy-két évtizede még nem tudtunk rendesen megcsinálni, mert úgy érezzük, ez mindig is jól működött. Az online közös munka is ilyen, főleg a valós idejű.



"A nyilvános megszégyenülés sokak rémálmaiban szerepel"

Önmagunk és tudásunk prezentálása egyáltalán nem fejeződik be az iskolaéveinkkel együtt, sőt, lényegében erről szól az életünk. A megmérettetés folytatódik a munkahelyen – immár sokkal nagyobb téttel. Nemcsak arról van szó, hogy nap mint nap teljesítenünk kell, hanem arról is, hogy amit csinálunk, arról időről időre beszélnünk kell mások előtt.


5 tipp, hogyan ess túl gyorsan a munka nehezén

A legtöbb ember produktív időszaka mindössze két óra 48 perc egy nap. Íme, néhány tipp, hogyan hozd ki ebből a rövidke időből a legtöbbet. 185 millió munkaóra analíziséből egy kutatás arra a következtetésre jutott, hogy átlagosan két órát és 48 percet vagyunk produktívak egy nap.



Tippek és trükkök: Így vészelje át az év végi hajrát az irodában!

Itt az év vége, ez pedig az ünnepi készülődésen kívül sűrű és nehéz napokat jelenthet a munkahelyünkön is. Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus segítségével adunk most néhány tippet, hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban elkerülni a stresszt és a kiégést az utolsó decemberi hetekben. Az biztos, ha megengedőek vagyunk magunkkal szemben és lejjebb vesszük az elvárásokat, azzal nem válunk önmagunk ellenségévé.




10 tuti tipp – Így veheti fel a harcot az év végi stressz ellen

A legkisebb hétköznapi bosszúságoktól kezdve a nagy életkrízisekig, a stressz bizony része az életünknek. Ám amikor a stressz mindent elural, az könnyen alááshatja a testi-lelki jólétünket. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ismerjünk néhány hatékony stresszűző technikát, ami segít abban, hogy ki tudjunk kapcsolni és le tudjuk csendesíteni az elménket. Különösen a hajtós karácsonyi, év végi időszakban.


Családosan csak ide! Íme Ausztria egyik legklasszabb síterepe

Lassan itt a síszezon, és nem árt minél korábban lefoglalni a szállásokat, vagy legalább átgondolni, hogy hova menjünk idén. Ausztria a legkézenfekvőbb választás, ha színvonalas, minőségi pályákra vágyunk a közelben. Magas-Stájerország pedig az egyik legjobb opció, hiszen nemcsak, hogy nincs messze, de a család összes tagjának akad egy-egy klassz program. Hét pontban részleteztük, hogy miért ez az ideális úti cél.


Szmogriadó a nappaliban – vajon egészséges otthon a levegő?

Télen sok szó esik a levegő szennyezettségéről, a szmogról, a szálló por mennyiségéről, nyáron a pedig a pollenek keserítik meg sok ember életét. Hihetnénk talán, hogy otthon, a lakásunk biztonságában ezek a szennyező anyagok nem fenyegetnek bennünket. Sajnos a valóság azonban más.




Szerepalapú időtervezés - Mire mennyi idő jut?

Cirkuszi zsonglőrként éljük mindennapjainkat - értesítések, feladatok, felelősségi körök hada pörög a tányérjainkon. Képesek vagyunk-e tudatosan tervezve pörgetni ezeket a tányérokat, vagy úgyis mindegy, mert azok egyszer leesnek? - Lászky Gyula, a FranklinCovey Magyarország tanácsadó szenior partnere vendégelőadónk írása a témában.



Ha nem figyel erre, a kedves szomszédi gesztusból nagy kár is lehet

Sok ingatlant csak úgy lehet felújítani, korszerűsíteni, bővíteni, ha az azt végző munkagépeket a szomszéd átengedi a telkén, vagy hozzájárul, hogy például a területén állítsák fel az állványt a felújításhoz. Csakhogy ezalatt még a legnagyobb odafigyelés esetén is keletkezhetnek kisebb, de akár nagyobb károk is. Hogy ezek rendezése ne torkolljon hosszas bírósági pereskedésbe, érdemes még az „első kapavágás” előtt mindent megfelelő módon rögzíteni.


Karrierváltáshoz vezethet a gyermekvállalás

Egy nő életében az egyik legtipikusabb karrierváltó időszak a gyermekvállalásé. A KSH adatai szerint a kisgyermekes anyáknak csupán egyharmada tér vissza a korábbi munkahelyére. A megváltozott hétköznapok és a klasszikusan rugalmatlan munkahelyi elvárások döntéshelyzetbe kényszerítik a nőket, akik két út közül választhatnak: beletörnek a rendszerbe, vagy pedig karriert váltanak.