Csótányokat és egeret találtak egy budapesti pizzériában
A Nébih ellenőrei szinte mindenhol csótányokat találtak, de az igazi meglepetés a hűtő mögött várta őket.
A Nébih ellenőrei szinte mindenhol csótányokat találtak, de az igazi meglepetés a hűtő mögött várta őket.
Az érintett cégek felosztották egymás között a projekt keretében kiírt közbeszerzéseket.
A Budapesti Közlekedési Központ vizsgálatot indított egy ügyben, ami komoly vihart kavart a Facebookon. Az egyik oldalon egy háromgyermekes nőt találunk, akinek nem volt jegye, míg egy posztoló porig alázást emleget.
A jegybank azt se vette jó néven, hogy nincs engedélye, 22,5 milliós bírságot szabtak ki rá.
A Kaposvár ellen pirotechnikai eszközt használtak a Fradi-szurkolók.
Napi 12 órát szokott állni a hivatal előtt, most kapott egy csomagot.
Tovább korlátozza az ellenzéki képviselők lehetőségeit a Fidesz: nem lesz szabad mozgás a frakciók között, de nem lesz szabad bejárás sem a közintézményekbe. A büntetések súlyosabbak és gyorsabbak lesznek, Kövér Lászlón múlik, hogy igazolt-e egy hiányzás. Több "renitens" képviselővel is beszélgettünk, mindenki úgy érezte, az ő akcióira válasz a javaslat.
A jegybank szerint sérültek a bennfentes információ kezeléséhez kötődő szabályok, a bírság 5 millió forint. A Telekomot is letorkollták.
Megalapozatlanul állította piacelsőségét a Vodafone Magyarország Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa szerint, ezért 1,176 milliárd forintra büntették a szolgáltatót. A cég ezzel nem ért egyet.
Bitai Zsófia reklámjogász szerint a Facebooknak már ketyeg az óra, így legkésőbb januárban ki kell fizetnie a Gazdasági Versenyhivatal rekordbírságát.
Az abszolút rekorder Szél Bernadett, akit eddig hétszer szankcionáltak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forintos büntetése a magánember szemében óriásinak tűnhet, de a Facebooknak aprópénz.
Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiányosságok – mondta a Magyar Nemzetnek Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az elmúlt hétvégén lezajlott black friday akciós kampány tapasztalatairól.
A hazai nevelési gyakorlat a középkori minősítő-büntető szemléletben ragadt meg, és egyelőre képtelen továbblépni, aminek súlyos társadalmi következményei vannak. A minősítésben, büntetésben felnövekedett nemzedékek nemcsak ezt a szemléletet adják tovább, hanem ennek a következményeit is: a szorongást, agressziót, sumákolást, képmutatást, hárítást, és mindent, ami a minősítés és a büntetés hatása.
Nagyjából százmillió eurós kartellbírságot rótt ki a német szövetségi versenyhivatal a szerkezetiacél-beszerzések árának egyeztetése miatt a Volkswagenre, Daimlerre és a BMW-re.
Az MNB összesen 35 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB pénzügyi szolgáltatóra, egyebek közt a többes ügynök által az egyes ügyfélszerződések megkötését megelőző hiányos tájékoztatás, a közvetítői alvállalkozók oktatási nyilvántartásának pontatlanságai miatt.
Mozgalmas hetünk volt a gazdaságban: kiderült, hogy válik Rogán Antal és Cecília, a kormány elkezdte puhítani Karácsony Gergelyt, miközben egy 500 milliárdos uniós büntetést is bevállalt. Közben volt GDP-adat is, és kiderült, miért vált stratégiát Budapesten a Ryanair. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A táblás akciójáért rá kiszabott 329 ezer forintos büntetés háromszorosa jött össze Hadházy Ákosnak egy gyűjtés keretében.
Közadakozásból fizetné be a parlamenti akciójáért kapott büntetését Hadházy Ákos képviselő. A házelnöki döntés ellen nem fellebbez, csak "Orbán propagandagépezetének otromba, perverz hazugságaira válaszoltam a magam szerény lehetőségeivel".
A Cambridge Analytica miatt. A büntetést elfogadta a Facebook.