A kormányzati kreativitás áldozatai lesznek azok is, akik cégautóadót fizetnek
Három év után idén újra nagyot nőtt a cégautóadó mértéke, és a folyamat nem áll le. Az adónemmel kapcsolatos főbb tudnivalókat foglaltuk össze.
Három év után idén újra nagyot nőtt a cégautóadó mértéke, és a folyamat nem áll le. Az adónemmel kapcsolatos főbb tudnivalókat foglaltuk össze.
Az utóbbi években teljesen megváltozott a céges flottapiac, és vélhetően sosem tér vissza a korábbi nyugalmi állapot. A közeljövőben minden cégnek érdemes átgondolnia eddigi autópolitikáját – véli Pesti Tímea, a cégautóflotta-kezelő Ayvens Magyarország vezérigazgatója.
A globális vámháború negatív hatásait a magyar lízingpiac is megérzi majd – véli Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az emelkedő cégautóadót a lakosság segítségével lehetne elkerülni.
Sok vállalati flottamenedzser tervezi, hogy ejti Musk cégét.
Átalakulóban van a cégautók magyarországi piaca: egyre több hobbiterepjáró kerül be a vállalati flottákba, gazdasági megfontolások miatt is, közben folyamatosan emelkedik az elektromos járművek aránya.
Mintegy kétszáz embernek szerényebb kocsival kell beérnie.
Sokkal nehezebb ma céges autót választani, mint 4-5 éve. Kulcskérdés a hajtás, de a szerviz- és alkatrészellátásra is figyelni kell, valamint arra, hogy el lehessen majd adni használt autóként.
Nem is nagyon fogta vissza magát.
A támogatási kérelmek harmadát elektromos kisteherautókra nyújtják be.
Mostanság sokkal inkább a Skodák hódítanak.
Két nagy favorit tűnik ki a mezőnyből.
A pályakezdés környékén járó nemzedék már egészen máshogy viszonyul az autózáshoz, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen lemondanának a négy kerék előnyeiről. A munkáltatók pedig autómegosztó szolgáltatásokkal akár minden munkavállaló számára biztosíthatnak autót.
Milyen a flottás, illetve a magánkézben lévő autók aránya a hazai piacon; milyen szempotokat érdemes szem előtt tartani céges autó vásárlásakor; és minek köszönhetően lehet egy autómárka hosszú távon piacvezető – sok minden más mellett ezekről is beszélgettünk Ádász Sándorral, a Magyar Suzuki Zrt. flottaértékesítési vezetőjével.
A vállalati autó, esetleg autóflotta fenntartását nem minden vállalat engedheti meg magának, ez azonban nem jelenti azt, hogy nélkülözni kellene az autókkal járó előnyöket.
Hamarosan megkapják idei céges autóikat a játékosok, amely több szempontból is jelentős változás idén.
Egy jól megtervezett napelemrendszerrel, egy energiatárolóval és hatékonyan kialakított töltési stratégiával simán elérhető egy villanyautó olcsó használata.
Ford megerősítette, amire régóta számítani lehetett. A D-szegmens egyik legnépszerűbb képviselője a Ford Mondeo gyártását befejezik, a modell eltűnik Európából.
Audi helyett egy Mercedessel ment a munkahelyére, ami nekik tilos.
A közautózás lehet a cégautó jövője, már nálunk is elérhető a Share Now for Business szolgáltatás.
Eddig csak négyajtós limuzinként létezett a Mondeóból hibrid. Nagyon kellett a kombi, ami persze nem egy zöld rendszámos konnektoros, hanem egy klasszikus hibrid. Egy elsősorban városi forgalomban kifejezetten jól fogyasztó, nagy, benzines kocsi. Kipróbáltuk.