Itt a leggazdagabb 10 erdélyi magyar listája
Mindössze 10 magyar fért fel a leggazdagabb 300 romániai listájára. A legtehetősebb a Digi tulajdonosa lett.
Mindössze 10 magyar fért fel a leggazdagabb 300 romániai listájára. A legtehetősebb a Digi tulajdonosa lett.
A szolgáltató az AMC minden csatornáját kiveszi a kínálatából.
A március óta teljes jogú mobilszolgáltatóként is működő Digi bekapcsolta első olyan bázisállomását, amely már 5G-t sugároz. Igaz, csak a cég budapesti székhelyén – a további, országos 5G-terjesztésnek egyelőre útjában áll az NMHH.
Megalapozatlannak és tisztességtelennek tartja a Digi Communications N.V, hogy kizárta az ötödik generációs frekvenciaátverésről magyar leányvállalatát, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-t a médiahatóság.
Elindította roamingszolgáltatását a Digi. A negyedik mobilszolgáltató ügyfelei így már külföldről, több országból is hazatelefonálhatnak.
Magyarországon a UPC felvásárlása után a Vodafone személyében komoly versenytársat kap a Magyar Telekom. A legérdekesebb kérdés viszont, hogy mi lesz a Telenorral és a Digivel, amik elvileg épp olyan jól illeszkednek egymáshoz, mint a Vodafone és a UPC. Fontos pillanat lesz a következő frekvenciatender, ahol a telekommunikációs vállalatok már az 5G-frekvenciákra is pályázhatnak.
Augusztus 21-től veszik ki a csatornát a neten nézhető Digi Online-on elérhető csatornák közül.
Újabb településeken tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatásait a Digi.
Nem csak a Digi magyar hálózatán belül, hanem a külföldi társszolgáltatók irányába is 0 forintos percdíjat vezet be a negyedik mobilszolgáltatóként múlt hétfőn piacra lépett vállalat.
A magyarországi piacon szokatlanul kedvezményes ajánlattal indította el hétfőn régóta várt saját mobilszolgáltatását a vezetékes piacon évek óta menetelő Digi.
Saját mobilhálózatot indít a DIGI, 1000 forintért kapnak 50 giga mobilnetet a DIGI azon ügyfelei, akik a Telenorral kötött, és most megszűnő partnerség keretében kapták eddig a mobilnetet. Pletykák szerint 3500 forint lesz a korlátlan hívást és 50 giga adatforgalmat tartalmazó csomag a DIGI-nél, ha majd elindítják a hanghívás-szolgáltatást is.
A Digi mobilszolgáltatására régóta kíváncsi a piac, a vállalat hosszú évek után a napokban végre felkapcsolta a hálózatot. Ugyan már most is vezeték nélküli szolgáltatást kínálnak, de egyelőre helyhez kötve.
A TV2 és a Telekom a Spíler2 sugárzásáról döntött, de csak máricusig.
Az Invitel felvásárlásának köszönhetően a Digi lett a legnagyobb hazai műsorterjesztő. A vezetékes és a műholdas piacot is uralják.
Központi hiba lépett fel a Digi szolgáltatásában. Vasárnap este az ország különböző pontjairól érkeznek a hibajelzések.
Egyre több jel utal arra, hogy idén nyáron megkezdheti működését a Digi mobilszolgáltatása. Az Index úgy tudja, hogy bizonyos mobiltelefonok hálózatválasztó menüjében már fel is bukkant a Digi.Mobile Hungary 4G szolgáltatónév.
Összeköthetők a norvég tulajdonú mobilszolgáltatóval az utóbbi időben megtörtént esetek, de ettől még nem biztos, hogy egy négy évig elfelejtett ügy felélesztése és Lázár János kinyilatkozása összefügg. Megpróbáltunk rendet rakni a Telenor-kérdésben.
A Digi eddig háromszor módosította a mobilszolgáltatás indításának időpontját, amit indoklás nélkül megtehet. A Világgazdaságnak sem árulták el a csúszás okát.
A Digi tulajdonosa is felléphetett a képzeletbeli dobogóra, sőt, még a vagyona is nőtt.
A román korrupcióellenes ügyészség szerint a Digi romániai vállalata több mint 3 millió kenőpénzt adott évekkel ezelőtt a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét bizonyos közvetítési jogokért cserébe, amit aztán meg is vásárolhatott a társaság.