szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem 11 ezer méhnyakrákos halálozáshoz vezethet Japánban, hogy a kormány leállította a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás ajánlását – állapította meg egy friss tanulmány.

Az állítólagos mellékhatások miatti reklamációk hatására a japán kormány 2013 júniusában abbahagyta a vakcina aktív ajánlását. A The Lancet Public Health című tekintélyes orvosi lap új számában megjelent tanulmány szerint a döntés következében több mint 24 600 új – nem feltétlenül halálos kimenetelű – méhnyakrákos esettel kell számolni, melyek megelőzhetők lennének.

Japán népességi és egészségügyi adatok, valamint a méhnyakrák előfordulási gyakoriságának ismeretében azt állapították meg, hogy ha nem történik változás, a következő 50 évben 10 800 halálesetet okoz a méhnyakrák. "Amennyiben a japán kormány folytatja a HPV elleni védőoltás aktív ajánlását, tanulmányunk szerint ezeknek a haláleseteknek a többsége megelőzhető" – mondta el a Reutersnek Sharon Hanley, a Hokkaidói Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

A japán egészségügyi minisztérium immunizációs hivatalának igazgatóhelyettese, Tamura Kei egy decemberi interjúban azt mondta: "belső konfliktus az oka, hogy aktívan nem propagálják a védőoltást", de ő maga úgy véli, jobb beadatni.

[Megvan a recept, amellyel egy egész országból kisöpörhető a méhnyakrák]

A HPV mindkét nemnél okozhat szemölcsöt a genitáliákon, nőknél azonban méhnyakrákot is. Évente mintegy 10 ezer japán nőnél állapítják meg méhnyak rosszindulatú daganatát, körülbelül háromezren halnak bele.

A HPV elleni vakcinát 2009-ben vezették be az országban, a serdülő lányok oltottsága gyorsan elérte a 70 százalékot. Miután azonban az egészségügyi minisztérium felhagyott az oltás aktív ajánlásával, az arány egy százalék alá zuhant. A döntés hátterében mellékhatások – többek között izomfájdalom, alvászavarok, fény- és hangérzékenység – miatti panaszok álltak.

A japán állami egészségbiztosítási ellátásban részesülő 12-16 éves lányok továbbra is ingyen kapják a védőoltást, ha kérik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Müller Cecíliának üzennek a háziorvosok, stagnál az új olaszországi fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre

Müller Cecíliának üzennek a háziorvosok, stagnál az új olaszországi fertőzések száma – a koronavírus-járványról percről percre

Koronavírusban meghalt az I Love Rock’n’Roll szerzője

Koronavírusban meghalt az I Love Rock’n’Roll szerzője

Kórházzá alakították az Eurovíziós Dalfesztivál helyszínét

Kórházzá alakították az Eurovíziós Dalfesztivál helyszínét