500 millió forintból hoz létre alapítványt a kormány a rák elleni küzdelemhez
A daganatos halálozások számának csökkenését várja ettől a kabinet.
A daganatos halálozások számának csökkenését várja ettől a kabinet.
hvg.hu
Az átszervezés után nagyobb lesz az esély a gyorsabb, hatékonyabb ellátásnak.
hvg.hu
Csalódtak a kormánnyal folytatott tárgyalásokban, a további béremeléseknek nyomát sem látják, mondták el az RTL Klub Híradójának.
hvg.hu
Csúszik az azonnali fizetési rendszer; 14 pontos akciótervet jelentett be a pénzügyminiszter; az orvosi kamara szerint nem biztosítható a biztonságos betegellátás. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az életmódguru a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta, azért nem akar politikus lenni, mert jelenleg ő Magyarország egyik legszabadabb embere.
hvg.hu
Hiába vállalnak az orvosok túlórákat, hiába sértik meg rendszeresen a munkajogi szabályokat, már ez sem elég a kamara szerint.
hvg.hu
Negyvenöt évvel az után, hogy először körülírták a tüneteket, betegségnek minősítették a kiégést. Csak a munkahelyi kiégés számít annak, az élet többi területéhez kapcsolódva nem lehet így diagnosztizálni.
hvg.hu
Nem jószántamból álltam fel, hanem azért, mert kényszerítettek rá – írta elköszönő soraiban a Semmelweis Egyetem kari tanácsának Lang György.
HVG
Kevesebbet költ az állam az egészségügyre, mint másfél évtizeddel ezelőtt, sokkal több kezelést fizetnek az emberek zsebből.
hvg.hu
Az adóslista első két helyén változatlanul a Péterfy Sándor Utcai Kórház és a Honvédkórház áll.
hvg.hu
Jelentősen csökkentheti a műtéti kockázatot az új szimulátor.
hvg.hu
Az oxyológus szakorvos volt légi mentő és vezette az Istenhegyi Magánklinika Zrt.-t is, egy ideje szabadúszó orvosként és egészségügyi rendszerfejlesztőként dolgozik. Emellett blogot is ír, így derülhetett ki, hogy a múlt hétvégén - a többszörösen sérültek esetében - sorra lemondták a baleseti ügyeletet a budapesti kórházak, és áteresztik az ólommellények a sugárzást a Péterfy-kórházban. A hvg.hu-nak azt mondta, munkája egyáltalán nem szélmalomharc, vannak már apróbb változások. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, amelynek vendége Kunetz Zsombor.
hvg.hu
A kormányzati propagandának bemondásra kell elhinni, hogy van elég dolgozó az egészségügyben, ami az adatokat illeti, 2015 óta se kép, se hang.
Gáti Júlia
A család most kártérítésért pereli a kórházat, amely szerint azonban nem hibáztak.
hvg.hu
Marad a takarékláng, érdemi javulás nem várható az ágazatban.
hvg.hu
Annyira elhasználódott a védőfelszerelés, hogy az ólommellények áteresztik a sugárzást. Dózismérő pedig nincs.
hvg.hu
Az anyának adott egyetlen adag antibiotikummal meg lehetne előzni a vákuummal vagy fogóval segített szülések utáni fertőzések majdnem felét egy kutatás szerint.
MTI
Az elmúlt két hónapban bekövetkezett csökkenéssel egy időben nagyjából ugyanennyivel nőtt az előjegyzésre váró betegek száma.
hvg.hu
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala éppen ideiglenes helyre költözködik.
hvg.hu
Egyedül a Péterfy baleseti intézete működött a teljes hétvégén úgy, ahogyan működnie kellett volna.
hvg.hu