Politikamentes UNO-t adtak ki az amerikai elnökválasztás miatt
A pakliból hiányoznak a piros és kék lapok, és egy speciális kártya is szerepel benne.
A pakliból hiányoznak a piros és kék lapok, és egy speciális kártya is szerepel benne.
hvg.hu
A volt massachusettsi kormányzót mérsékelt politikusként tartják számon.
MTI
A papírformát igazolva a hivatalban lévő Klaus Iohannis és a várakozásokra rácáfoló sikerrel a bukott szociáldemokrata kormányfő, Viorica Dancila jutott be a román elnökválasztás második fordulójába. Az RMDSZ taktikázott, az új jobboldali liberális erő pedig hoppon maradt, és Iohannist támogatja a döntőben.
Kelemen Hunor (RMDSZ) közel négy százalékos eredményt ért el az elnökválasztás első fordulójában.
MTI
Az előrejelzéseknek megfelelően a hivatalban lévő államfő, Klaus Iohannis nyerte meg a romániai elnökválasztás első fordulóját. Az exit-pollok szerint a második helyen Viorica Dancia volt kormányfő végzett a voksok 22 százalékával. A százalékos arányok minden bizonnyal változni fognak, mivel az első előrejelzésekben nem szerepelnek a külföldön leadott szavazatok. Az azonban biztosnak tűnik, hogy Iohannis és a szociáldemokrata politikus jutott be a november 24-ei második fordulóba.
hvg.hu
Délelőtt tíz óráig a hazai választási névjegyzékben szereplő 18 millió 217 ezer választópolgár 6,89 százaléka adta le voksát.
MTI
Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor - magyar idő szerint 6-kor - kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol az ország csaknem 19 millió szavazópolgára államfőt választ a következő ötéves időszakra.
MTI
Klaus Johannisnak, Románia elnökének presztízse nagyobb külföldön, mint odahaza, de így is mindenki biztosra veszi, hogy ő végez az első helyen az elnökválasztási küzdelem első fordulójában vasárnap.
Lengyel Miklós
Az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt nehéz megjósolni, hogy mi lesz a jövő évi elnökválasztáson, de akár az is előfordulhat, hogy milliókkal több szavazatot kapnak a demokraták, mégis Trump marad az elnök.
HVG
Van ilyen is: az algériai tüntetők a választás elhalasztását kérik a demokrácia érdekében.
MTI
Beto O'Rourke volt texasi képviselő bejelentette pénteken, hogy kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó versenyből.
MTI
Azt továbbra sem tudni, mit kezdenek a lakosság egyharmadát sújtó szegénységgel.
hvg.hu
Freund jelölése nyílt titok a kutatók között, de sokan nem látnák szívesen a neurobiológust az Akadémia élén.
hvg.hu
Kaisz Szajid becenevét szerény életvitelével és a vétkesek szigorú megbüntetésének ígéretével érdemelte ki, és abból is jól jött ki, hogy tévévitájában a tunéziai dialektus helyett az irodalmi arabot használta.
HVG
A 31 éves Ava Karabatic le akarja győzni a jövő évi elnökválasztáson az 51 éves Kolinda Grabar-Kitarovicot.
Lengyel Miklós
A cukoradó kivetését, a termékenységi problémákkal küzdő, gyermekre vágyó nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti a Magyar Nemzeti Bank elnöke, de javaslatot készít a bölcsődei influenza felszámolására is.
hvg.hu
Saját csatornát indított a videojátékosoknak létrehozott Twitch szolgáltatón Donald Trump. Játszani persze aligha fog rajta, másra kell.
hvg.hu
Próbára teheti Tunézia jogrendszerét, ha az elnökválasztás mai második fordulóját Nabíl Karui médiamágnás nyeri meg, aki jelenleg börtönben ül.
Idézést küldtek a Fehér Háznak a Donald Trump elleni alkotmányos vádemeléshez szükséges vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy vihart kavaró júliusi telefonbeszélgetése ügyében.
MTI
Négy jelöltet ugyanakkor feljelentettek, mert lehet, hogy hamis aláírásokat használtak a jelölésükhöz. A legesélyesebb a jelenlegi elnök, Klaus Iohannis újrázása.
MTI