Kötelező lesz az új autókban a tolatókamera és az okos sebességszabályozó
Az unió szerint az új kötelező biztonsági elemek révén több mint 25 ezer emberélet lesz megmenthető az elkövetkező két évtizedben.
Az unió szerint az új kötelező biztonsági elemek révén több mint 25 ezer emberélet lesz megmenthető az elkövetkező két évtizedben.
MTI
Az Európai Parlament képviselői kedden kora délután megszavazták az EU új szerzői jogi irányelvet, ami a 2001-ben megalkotott elődjét váltja le. Az irányelv körül hatalmas volt a vita az elmúlt hónapokban: míg az egyik tábor szerint szükség volt erre a frissítésre, az ellenzői szerint cenzúrát hoz el.
hvg.hu
Sőt, hónapok óta most először az európai uniós csúcstalálkozóról sem posztolt a miniszterelnök.
hvg.hu
Öt éve semmit nem hallottak Békés megyében a Battonya mellé beígért földhő-erőműről, egyelőre hűlt helye. Az uniós projektet bonyolító cég szerint viszont rövidesen a helyszínen is elkezdik a munkát.
hvg.hu
Az Európai Uniónak a jövőben minden tagállamban rendszeresen vizsgálnia kellene a jogállam működését, szükség esetén pedig kényszerítő intézkedéseket hoznia a normák tiszteletben tartására.
hvg.hu
Menetfény, tompított, ködfénylámpa: mikor melyiket lehet és kell használni? Jövünk a válaszokkal.
hvg.hu
Március 29-e helyett május 22-éig maradhatnak a britek, de csak akkor, ha a londoni parlament a jövő héten elfogadja a megállapodást.
Az aláírók követelik, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.
MTI
A határozattervezet szerint június 30. helyett május 22-ig kapnának időt a britek, de csak akkor, ha az alsóház elfogadja a megállapodást.
hvg.hu
Az Európai Parlament igazságügyi bizottsága csütörtökön ismét napirendre vette a Magyarországgal szembeni, úgynevezett 7. cikk szerinti eljárást.
MTI
MTI
hvg.hu
Megismételte a német kancellár azt, amit az Európai Tanács elnöke mondott szerdán.
MTI
MTI
hvg.hu
„Kinyílt egy ajtó” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora, miután Orbán Viktor miniszterelnök és Markus Söder bajor miniszterelnök levélváltásukban közös támogatásukról biztosították a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) együttműködését, és miután az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát.
hvg.hu
Az Európai Bizottság szerint a Google 10 éven át élt vissza piaci erőfölényével, és gyakorlatilag megfojtott a konkurenciát.
hvg.hu
A nőknél 3,6 százalékkal, a férfiak esetében 6 százalékkal csökkent a rákos halálozások száma.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal ,és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához – jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak.
MTI
MTI
hvg.hu
Teljesen bizonytalan a következő hét menetrendje.
hvg.hu
Mintha épp a magyar példa inspirálta volna a néppárti csúcsjelöltet a javaslatra, amit egy lapban fejtett ki.
MTI
A kormány addig nem is akarja újabb szavazásra vinni a kérdést, amíg nincs meg a szükséges többség.
MTI
MTI
hvg.hu
Oroszország válaszolni fog az Európai Unió újabb szankcióra - közölte szombaton az orosz külügyminisztérium, arra azonban nem tért ki, hogy milyen intézkedéseket hoz.
MTI