Az Európai Bizottság összesítése szerint a 2004-es EU-csatlakozás óta, 2017 végéig nettó 11,8 ezer milliárd forint támogatás érkezett az EU-ból Magyarországra (vagyis ennyivel több pénzt kaptunk a befizetésnél). Ezzel – bár a kormány ezt nem hirdette az Önnek is joga van tudni! vagy éppen az Állítsuk meg Brüsszelt! plakátokon – lakosságszámra vetítve Magyarország mondható az EU második legnagyobb haszonélvezőjének.

A források hatékony felhasználását illetően viszont egy másik rangsorban vagyunk másodikak (persze ezt még annyira sem hirdetik): az EU csalás elleni hivatala, az OLAF 2017-es adatai szerint Románia után az EU összes tagállama közül hazánkban merül fel a legtöbb forrással kapcsolatban a csalás gyanúja. Az elsősorban bejelentések alapján vizsgálódó (ebből adódóan tehát csak a források felhasználásának töredékét ellenőrző) szervezet a Magyarországon vizsgált gyanús esetek kétharmadában valóban talált visszaélésre utaló jeleket.

E szabálytalanságok és a korábbiak egy része több (tíz) milliárdos állami vagy önkormányzati beruházás – mint például a visszaélések idején még a miniszterelnök veje, Tiborcz István tulajdonában álló Elios részvételével zajló, szervezett csalási mechanizmusra épített közvilágítási projektek, vagy éppen a négyes metró ügye.

De nem is kell feltétlenül visszaélés, elég az, ha értelmetlen beruházások támogatását hagyják jóvá a magyar hatóságok. Az előző, 2015 végén zárult hétéves költségvetési időszak elemzésében a KPMG azt állapította meg: a források legnagyobb része rossz helyre került, alig van olyan terület, ahol maradéktalanul hatékonyan tudták volna felhasználni a felkínált pénzeket – méghozzá úgy, hogy a válság után a magyarországi fejlesztések többsége – szintén uniós rekorderként – EU-támogatásból valósultak meg.

Ezek után nem is csoda, ha becsúsznak kisebb, de pénzégetésben/lenyúlásban annál kreatívabb projektek is, ezekről emlékezünk meg most.

Az egyik legsablonosabb receptet – végy (=építs vagy újíts fel) uniós forrásból egy vendégházat, használd nyugodtan magáncélra, öt év múlva, vagyis az utólagos ellenőrzés után úgyis teljesen a tiéd lesz – főként kormánypárti politikusok és rokonaik követték előszeretettel az elmúlt években. Az igazán leleményesek azonban ennél sokkal kevésbé földhözragadt célokra is tudtak uniós támogatást szerezni.

2010 környékén még azt hittük például, hogy nem lesz röhejesebb uniós beruházás a 40 centi magas bodrogkeresztúri kilátónál – szinte belénk égtek a falu akkori alpolgármesterének szavai: „kicsit tényleg alacsony, de csak ennyire futotta a támogatásból” –, de tévedtünk: 2016-ra 500 millió forintnyi támogatással elkészült a világ alighanem egyetlen, lejtő nélküli bobpályája – hol máshol, mint az Alföldön.

Néhány önkormányzat azért még a kilátókban is látott kiaknázatlan lehetőséget: a kétezer lakosú, szintén alföldi (!) Tyukodon például kétszázötven millió forintból rögtön tizenegyet építettek belőlük (hiszen a magyar hatóságok valamiért úgy ítélték, erre érdemes pályázatot kiírni), Tiszafüreden pedig egy a maga nemében mindenképp egyedülálló bicikliskilátót húztak fel potom félmilliárdból. A szerény panorámával kecsegtető (értsd: a főútra és egy töltésre néző) objektumnak lett ugyan egy apró szépséghibája: mivel veszélyes, kizárólag gyalog lehet felmenni, de hát csak az nem hibázik ugye, aki nem dolgozik.

Bár az eszetlen pénzszórás mementójának is beillő létesítmény kétségkívül magasra tette lécet, Hatvanban megpróbálták túlszárnyalni: itt 2015-ben adták át azt a „Kalandozzunk kerékpárral a Zagyva folyó mentén” fantázianevű, mellesleg a Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt építette 1,1 milliárd forintos projektet, amelynek leginkább elhíresült része nem is az egy éven belül feltöredezett és gyommal-náddal benőtt bicikliút lett, hanem a kerékpáros kalandparknak nevezett faizé, amelynek tavaly egyetlen, de egy évvel korábban is négy látogatója volt.

Az értelmetlen beruházások közül ugyanakkor nem lehet kihagyni – a nemzetközi sajtóban is rendre így emlegetik – az Orbán Viktor házával szomszédos felcsúti stadiont a miniszterelnök szülőfaluja, Alcsútdoboz arborétumával összekötő, Vál-völgyi kisvasutat. Az alig hat kilométeres – útközben mérsékelt izgalmakat rejtő – szakaszra majdnem kétmillió euró uniós pénzt költöttek (összesen 857 millió forintba került), ami a napi 0-110 utast figyelembe véve annyira észszerűtlennek tűnt, hogy még az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága is a delegációt küldött, hogy a helyszínen ellenőrizze az uniós források elköltését.

Egy másik befolyásos fideszes politikus, Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter pátriája nem csak egy projekttel, hanem egy egész listával pályázhatna, ha lenne valamilyen versenye a furcsa/értelmetlen/az építőiparban utazó haverok érdekeit kiszolgáló beruházásoknak, ám ezek nagy részét állami pénzből húzták fel a Kelet Felcsútján. Az egyik, mondjuk úgy, furcsa projekt viszont egy 1,295 milliárd forintnyi uniós támogatással létesülő nagyobb projekt részeként épül: a látvány-szegénynegyedéről elhíresült mozipark mellett megvalósuló okö-filmparkot a tervek szerint csak a minimálisan kötelező 5 éves fenntartási időszak végéig fogják működtetni, utána el fogják bontani. Nem csoda, ha a napi 100, hétvégente 200 (!) látogatóval számoló projekt az OLAF figyelmét is felkeltette.

Mivel ellenőrizhetetlenségük miatt jóval kisebb a lebukás kockázata, népszerű módszer az uniós pénzek magánzsebekbe transzportálásának, ha – persze csak papíron – különböző hangzatos nevű képzéseket és egyéb társadalmi célú programokat szervez az ember. Ez utóbbiak – ahogy a módszerekbe egy őszinte pályázó és a 444 és jóvoltából bepillanthattunk – lehetnek, mondjuk, egészségi állapot javítását célzó programok (értsd: marmonkanna-kerülgetés vagy szántóföldi ki néz magasabbra verseny alkalmanként 1 millió forintból), de a kreatívabbak szervezhetnek akár egy velős, 4 órás „tábort” is, vagy akár egy autómentes napot is egy 600 fős, kétutcás falucskába.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.