Humanitárius szempontból védhetetlen a magyar kormány ösztönös félelmekre alapozott, indulatkeltő, általánosító kampánya a migráció ellen. Ezzel a nemzet nagy többségére kirekesztő, tudatlan és manipulálható masszaként tekint.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy a magyarok közül történetesen egy világhírű zeneszerző kapcsolódott bele mély részvéttel a migráció körüli európai párbeszédbe – Olaszországban. Eötvös Péter Minden névtelen áldozat (Alle vittime senza nome) című, 2017 tavaszán bemutatott zenekari művében szólóhangszerek idézik fel azokat az arab és afrikai menekülteket, akik a háborús övezetekből indultak útnak, de halálukat lelték a tengerben; utóbbit a zenekar a hangok „sűrű tömegével” jeleníti meg. A premieren a milánói Scala Szimfonikus Zenekarát maga a komponista vezényelte.
Félelem a nem létezőtől
Van abban is valami furcsa és megmagyarázhatatlan, hogy ott félnek a migránsoktól a leginkább, ahol csak elvétve fordulnak elő. Például Magyarországon, ahol szinte totális az elutasítás. Pedig az Eurobarometer 2018-as felmérése szerint száz megkérdezettből tíz sem kerül rendszeresen kapcsolatba bevándorlókkal, 80 százalékuk szinte egyáltalán nem érintkezik velük.
Bulgária után Magyarországon válaszoltak a legkevesebben igennel arra, hogy az óvodákban, iskolákban, egyetemeken találkoznak-e migránsokkal, még sport- vagy kulturális eseményeken is csak elvétve botlanak beléjük. Utóbbi egyébként a magyar labdajátékok élmezőnyét erősítő vendégjátékosok láttán egyszerűen hihetetlen. Az már kevésbé, hogy a magyarok négyötöde nem bízná lakása takarítását, az otthoni javítgatásokat vagy a gyermekfelügyeletet migránsokra, és 73 százalékuk kellemetlennek gondolja velük a társas kapcsolatot. Arra a kérdésre, vajon teljességgel kényelmetlennek érezné-e, ha bevándorló barátja, kollégája volna, 55-55 százalék válaszolt igennel. Az Európai Unió egyetlen országában sem mértek még megközelítően ilyen mértékű elutasítást sem.
A kormányzati propaganda tehát egyrészt célba talált, másrészt előkészítette a terepet a további építkezésre. Három esztendő elég volt ahhoz, hogy a közbeszédből totálisan kiirtsa az értelmes diskurzus lehetőségét a legális és illegális menekültek sorsáról. Ez éppen olyan szégyenletes, mint az, hogy a sorosozást, migránsozást nem fogadja össznépi gúnykacaj. Mindeközben folynak azért migrációs kutatások, itt-ott publikálják is azokat, ám nagyobb nyilvánosságot nem kapnak.
Migráció mindig volt, de most kapóra jött a radikálisoknak
Európa lakói 400 éven át elárasztották a világ más régióit, de a kilencvenes évektől a kontinens népessége fenntartásának fő forrása már nem a természetes szaporodás, hanem a bevándorlás lett. Bár a 2015–2016-os menekültáradat történelmileg nem példátlan, a migráció akkori körülményei, a migránsok és a menedékkérők összetétele, egyenlőtlen elosztása váratlan volt – állapítja meg a brüsszeli Bruegel kutatóintézet.
Előzőleg, 2008 és 2011 között évente átlagosan negyedmillió bevándorló érkezett Európába, ezzel szemben a két kritikus esztendőben 1,2-1,2 millió menedékkérőt regisztráltak, és még 2017-ben is 650 ezret. A létszámot alapvetően a Szíriából érkezők duzzasztották fel. Ez a váratlanul bezúduló tömeg alkalmas volt félelemkeltésre, amit a radikális politikai pártok ki is használtak. Volt mit, hiszen az Európai Unió vezérkara a nyomás alatt kapkodott, a határállamok, a célországok és az ilyen ügyekben tapasztalatlan új tagállamok kormányai konfrontálódtak egymással.
Orbánék mindenkit felüllicitáltak
A közös megoldás megtalálása körüli huzavona során több tagország vezetői önző álláspontra helyezkedtek, Bayer József akadémikus szavaival szólva –
„eluralkodott a jóléti sovinizmus”.
A magyar kormány mindegyik szövetségesén túltett, hadat üzent „Brüsszelnek”; mintha migrációs ügyekben nem is az állam- és kormányfők döntenének, hanem az arctalan apparátus. A tudományos elemzésekre ügyet sem vetett, érdemi dialógusra kísérletet sem tett. A migrációs félelmeket Orbán Viktor a politikai ellenfelekkel való leszámolásra használta fel, legyenek azok akár pártok, akár civilek vagy tudományos műhelyek.
Azoknak az országoknak a lakossága támogatja jobban a migrációt, amelyek már eddig is több bevándorló letelepedését segítették – vonja le az Eurobarometer-felmérés következtetéseit a Bruegel. Mindemellett a 2015-ös hullám után megnőtt az Európai Unión belüli vándorlás támogatóinak tábora, de nem a külső migráció rovására. Utóbbit azonban Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, valamint két balti országban hevesen elutasítják, bár az észt és a lett véleményt elsősorban az országban élő orosz népességtől való elhatárolódás alapozta meg.
A migráció ellenzőinek és feltétel nélküli támogatóinak érvelésében közös, hogy nem különböztetik meg a „valódi” menekülteket más migránsoktól, sem az ideiglenes bevándorlókat a végleges betelepülőktől, és szinte kizárólag azokra a hatásokra koncentrálnak, amelyek a befogadó országokat érik – óv az előítéletes gondolkodástól a Magyar Tudomány című folyóiratban Szentes Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott professzora. (Az akadémiai kiadvány januárban egy sor tanulmányt közölt a migrációról.)
Menekültek befogadására az ENSZ 1951-es genfi egyezménye kötelezi az aláírókat, köztük Magyarországot. Az Orbán-kormány azonban a csaknem teljes elutasítást választotta, kivételt csupán a letelepedési kötvények vásárlói, az üldözött keresztények, a magyar ősöket felmutatni képes külföldiek jelentenek, Romániától és a Vajdaságtól Ukrajnán át Venezueláig. Valamint az élsportolók, akiktől világszínvonalú teljesítmény várható.
„Ez is a bevándorlás egyfajta menedzselése, vagyis szó sincs zéró toleranciáról”
– mondta a HVG uniós forrása.
Visszatérve a gazdasági migrációra, a kibocsátó országok hátrányai jól láthatók: a fiatal és képzett korosztály kiáramlása nagy veszteség, szétszakadnak családok, elöregszik a társadalom, gyengül a gazdaság innovációs képessége. Ugyanakkor a kivándorlással enyhül a munkanélküliség, és a migránsok rendszerint hatalmas összegeket utalnak haza. Egyes közép-ázsiai országokban a GDP 15–30 százalékának megfelelő summát, de Romániában vagy Bulgáriában is 10 százaléknyit – sorolja Inotai András kutatóprofesszor. Magyarországra évente nagyjából 2,5–3 milliárd eurót küldenek hivatalosan és hoznak haza zsebben a kivándoroltak és a külföldi munkavállalók, ez összességében vetekszik a Brüsszeltől kapott uniós támogatások összegével – teszi hozzá.
Csakhogy a kivándorlási veszteség is évről évre érzékletesebb, ma a nagyvállalatok többsége a képzett munkaerő hiányát tartja a növekedés fő akadályának. Az 1956-os forradalom leverését követően a képzett fiatalok tömeges emigrálása súlyosabb veszteséget okozott Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésében, mint a szovjet tankok rombolása – kockáztatja meg Szentes. Azokban a hetekben az ENSZ menekültügyi hivatala szerint közel 200 ezren távoztak Magyarországról, ami számszerűen és összetételét tekintve is állja az összehasonlítást az utóbbi évek fejleményeivel.
Ami a befogadó országokat illeti, a migráció megannyi gazdasági előnnyel járhat. Olcsó munkaerő érkezik, fel lehet tölteni hiányszakmákat, javul a társadalom demográfiai összetétele, hiszen többségében fiatal, képzett munkaerő érkezik az országba. Sokszínűbbé válik, új irányzatokkal, nézőpontokkal gazdagodik a kultúra, a tudományos élet. Ha a jövevények viszonylag gyorsan állást találnak, nőnek az adóbevételek, meghaladják a betanítási és integrálási költségeket. „Nem tud valaki egy szír villanyszerelőt?” – élcelődtek 2015-ben baráti körökben. Azóta Magyarországon alig akadnak szírek, villanyszerelőt pedig még nehezebben találni.
Valódi és eltúlzott biztonsági kockázatok
A migrációnak azonban kétségkívül kockázatai is vannak, valódiak és eltúlzottak egyaránt. Ezek között a nyelvi akadályokat, az etnikai, vallási, kulturális feszültségeket, váratlan, tömeges bevándorlás esetén a szociális ellátórendszerekre nehezedő nyomást, valamint a munkapiacon érzékelhető feszültségeket említi Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetője.
A migrációt elutasító érvek között azonban a biztonsági kockázatokra való hivatkozást Tálas túlzottnak tartja. A Nyugat-Európában elkövetett terrorakcióknak 1970 és 1990 között jóval több halálos áldozatuk volt, mint az 1990 és 2015 közöttieknek – mérlegel Rostoványi Zsolt, a Corvinus volt rektora, szintén a Magyar Tudományban. Úgy véli, Európában a terrorfenyegetettség nem nagyobb, mint néhány évtizede, és sokkal kisebb, mint a világ más régióiban.
„A migráció szinte kizárólag akkor vált biztonsági problémává, amikor annak következményeit az államok vagy államközösségek nem tudták kezelni. Hol azért, mert nem számoltak a migráció hosszabb távú társadalmi következményeivel, hol egyszerűen azért, mert olyan nagy tömegben érkeztek a migránsok, hogy a helyi adminisztráció képtelen volt a normál politika keretei között fogadni és letelepíteni őket” – összegzi a korábbi tapasztalatokat Tálas. Márpedig a 2015–2016-os időszakot ez jellemezte; tavaly azonban az EU-ban menedéket kérők száma már normalizálódott.
Gazdasági előnyök és hátrányok
Állandó vita tárgya szerte Európában, hogy a migráció mekkora terhet jelent a fogadó ország költségvetésében. Az emberiességi szempontoktól eltekintve pusztán a fiskális hatás mértékét a Bruegel a GDP plusz-mínusz egy százalékára becsüli; ahol sokan és gyorsan elhelyezkednek, ott többletbevétel keletkezik, ahol viszont viszonylag sokáig tengődnek állás nélkül, és tömegesen élvezik a jóléti állam támogatásait, ott mínuszba billenhet a mérleg. A költségvetésre gyakorolt hatás az életkoron is múlik. Például Nagy-Britanniában a 2000-es évek óta fiatalabb és a helyi lakosságnál képzettebb bevándorlók landoltak – például más európai államokból –, aminek következtében enyhíteni lehetett a lakosság adóterheit. A migránsok foglalkoztatásával csökkent a brit államháztartás hiánya – hangsúlyozza a Bruegel.
A néhány éve milliósra duzzadt emberfolyam azonban felborította a józan kalkulációkat, a migráció megítélése szélsőségesebb lett. Az érkezők befogadása olyan mértékű kezdeti költségeket igényelt – lakhatásra, élelmezésre, nyelvtanításra és más képzésekre –, amelyek csak sikeres integrálással, hosszabb távon térülhetnek meg. De nem rengette meg a célországok pénzügyi helyzetét.
A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint 2014–2016 során az EU GDP-jének 0,19 százaléka ment el ilyen célokra, ám a terhek rendkívül egyenetlenül oszlottak meg. Az EU-tag Svédországon (0,8 százalék), Németországon (0,5 százalék) és Ausztrián (0,3 százalék) kívül a 2,5 millió szíriai menekültet vendégül látó Törökország állta GDP-arányosan a legnagyobb számlát (0,8 százalék). Ott a lakosság többsége úgy vélekedett, hogy a szírek elveszik a munkahelyeiket, bár ez nehezen bizonyítható, mert a menekültek nagy részét feketén foglalkoztatták – ha egyáltalán.
A menekültek gyakran nehezebben találnak munkát, mint az őket befogadók, bérhátrányt szenvednek el, nagyobb eséllyel élnek szegénységben és kirekesztetten. Beilleszkedésük esélyei országonként különbözőek. Nagy-Britanniában, Svédországban és Franciaországban például a második generáció már közel olyan arányban dolgozik, mint a hazai lakosság. Ezzel szemben Spanyol-, Görög-, Lengyel-, Olasz- és Németországban, valamint Belgiumban a második generáció foglalkoztatása az elsőét sem éri el, amit a Bruegel aggasztónak tart.
Az Európai Unión kívül születettek körében 2016-ban 16,2 százalékos volt a munkanélküliség, míg a helyi lakosság körében 7,8 százalék. Az iskolai eredmények viszont azt mutatják, hogy a második generáció képes versenybe szállni a hazai tanulókkal, sőt szövegértésben, matematikában megelőzi őket. Ez a helyzet Nagy-Britannián, Portugálián és Lettországon kívül Magyarországon is, volna tehát ok a büszkeségre. A képet árnyalja, hogy a befogadottak többsége a környező országokból települt át – és magyar anyanyelvű.
Bár 2015 nyarán hatalmas tömeg özönlött át Magyarországon is, a menekültek, menedékkérők és a jobb élet reményében Európába tartó migránsok százezrei láttán a budapestiek nem rémültek meg, hanem segíteni próbáltak. A kormányfő feleségével, Lévai Anikóval a soraikban, aki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként aktivizálta magát. Ma már „bevándorlást segítő tevékenység” miatt különadót kellene fizetniük az ebben közreműködő szervezeteknek a támogatásuk után, ám ilyen címen nem jutott bevételhez a költségvetés. Az új adó legfeljebb elrettentésre jó.
Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás a probléma
„Inkább átvándorlás zajlott itt, mintsem bevándorlás” – jellemezte a történteket Bayer József. Az országba bezúduló tízezrek nem Magyarországon akartak letelepedni. A bérszínvonal túl alacsony, a magyar nyelv unikális, elriasztó lehet a politikai propaganda által táplált xenofóbia és a felettébb barátságtalan idegenrendészet is – sorolja az okokat.
A magyar hatóságok magatartására jellemző, hogy 2000 és 2017 között több mint 320 ezer menekültkérelmet nyújtottak be, ezek bő négyötödét 2013 és 2016 között, de kevesebb mint 9500 személy kapott menekült-, oltalmazotti vagy befogadotti státuszt – közli a Demográfiai portré 2018 című kötetben Gödri Irén. A kérelmek elbírálása rendkívül szigorú; 2016. január 1-jén menekültként vagy oltalmazottként a teljes népesség mindössze 0,04 százaléka, 4400 személy tartózkodott Magyarországon. Mintha kitört volna a világbéke, sem humanitárius katasztrófa nem lenne, sem olyan szétbombázott, harcokban kínzott országok nem léteznének, mint Szíria, Irak, Afganisztán, Szomália vagy Líbia.
De nem a migránsok kiszorítása az európai norma, hanem a befogadás. Svájc lakosságának 30 százaléka, Norvégiáénak 15,1 százaléka külföldi. Magyarországénak pedig az 5,1 százaléka, és az ő többségük is magyar anyanyelvű.
„Ha évi 1200 főt kellene befogadni, akkor ez a jelenlegi lakosság 0,01224 százaléka lenne, amitől botorság lenne félteni az etnikai összetételt, a kultúrát vagy a jólétünket”
– utal Kiss Judit, a Világgazdasági Intézet korábbi kutatója arra, hogy a korábbi, önkéntes áttelepítési program keretében nagyjából ennyi menekült befogadását várta volna „Brüsszel” Magyarországtól. Tálas szerint alapkérdés, hogy képesek leszünk-e olyan megoldásokat találni, amelyek eredményeképpen minden szereplő – a migráns, a kibocsátó és a befogadó is – elfogadható mértékben és méltányosan részesül az előnyökből és a hátrányokból. Vele egyetértve Európa többsége úgy véli, hogy a nemzetközi migrációt az államok csak tartós összefogással képesek kezelni; jobban bíznak az Európai Unióban, mint nemzeti kormányaikban, és 69 százalékuk támogatna közös uniós migrációs politikát.
Bayer a lehetséges irányt a divatos közgazdász, Dani Rodrik A globalizáció paradoxona című műve alapján a szervezett migrációban látja, amelynek során államok és kormányok menedzselik a ki- és bevándorlást, az ideiglenes külföldi munkavállalást, amiből a kibocsátó és a befogadó országok egyaránt profitálnak. A betelepülőknek be kell tartaniuk a törvényeket, meg kell tanulniuk a befogadó ország nyelvét, képesnek kell lenniük arra, hogy eltartsák magukat – fogalmazza meg az együttélés alapszabályait Tálas.
Ezeket a követelményeket egyre több magyar ismeri: azok a százezrek, akik külföldön tanulnak vagy dolgoznak, netán ott kezdenek teljesen új életet.
Mert, szemben a kormányzati propagandával, Magyarország valós problémája nem a tömeges bevándorlás, hanem a növekvő mértékű kivándorlás
– veti fel Bayer. Ennek a súlyos következményeit a kormányzat éppúgy agyonhallgatja, mint a bevándorlás lehetséges előnyeit.
A Demográfiai portré szerint az Európai Unióban, valamint Svájcban, Izlandon és Norvégiában élő magyar állampolgárok száma 2014-ben 330 ezer fő volt, ez 2017-re 561 ezerre nőtt. Világszerte 637 ezer olyan személy él, aki Magyarországon született, majd távozott, ez a mai népesség 6,6 százaléka. 2010 és 2016 között 78 ezer külföldön született gyermeket anyakönyveztek Magyarországon, és általánosságban kimondható, hogy minden hatodik magyar gyermek külföldön születik. A magyarok többségét mégsem ezek az adatok aggasztják, hanem a migránsok. Akik nincsenek. Az ismeretlentől való félelem diadalmaskodott a józan ész fölött.
Vagy mégsem? Hiszen az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint a megkérdezettek 40 százaléka az egészségügyi és a szociális biztonságot, csaknem 30 százaléka pedig az áremelkedést és a megélhetést tartja legnyomasztóbb gondjának, a migrációt csupán az ötödük említi. A terrorizmustól való félelem pedig elenyésző.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
