szerző:
MTI / hvg.hu

Magyarország pedig megírta válaszában: továbbra is jogsértőnek tartja a keresetet.

Május 15-re tűzte ki az Európai Bíróság a kvótaper tárgyalásának időpontját, amelyet az Európai Bizottság Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben indított tavaly januárban.

A tárgyalás előkészítéseként a bíróság kérdéseket is küldött. Az Igazságügyi Minisztérium azt írja közleményében, válaszukban nyilvánvalóvá tették, hogy továbbra is kiállnak a kötelező migránskvóta ellen és Magyarország nem kér a kvótából.

A minisztérium válaszában azt írta a bíróságnak, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 72. cikke – amely fenntartja a tagállamok jogát a belső biztonság és a közrend fenntartása érdekében szükséges intézkedések elfogadására – lehetővé teszi, hogy a tagállamok igazolják egy kötelezettségszegési perben a kvótahatározat végrehajtásának elmaradását, és így a nekik felrótt jogsértés nem állapítható meg.

A minisztérium ezért fenntartja, hogy a bizottság eljárása több szempontból is jogsértő, ezért a keresetet el kell utasítani.

A 2019. május 15-i tárgyalást követően az ügyben kijelölt főtanácsnok indítványt terjeszt majd elő; az ítélet 2019 nyarán, őszén várható.

Mivel a kvótahatározat időbeli hatálya 2017 szeptemberében lejárt, Magyarország álláspontja szerint egy marasztaló ítélet esetén sem lehetséges annak visszamenő hatályú alkalmazása.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Hivatalosan is értesítették Magyarországot a kvótaperről

Hivatalosan is megérkezett az Európai Bizottság keresetlevele az Igazságügyi Minisztériumba arról, hogy a testület megindítja az eljárást az Európai Bíróság előtt Magyarország ellen az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt - közölte a tárca az MTI-vel.

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Tizennégy szavazat – volt, ahol ennyi döntött két polgármesterjelölt között

Ankara visszautasította a szíriai hadművelet leállítására felszólító EU-nyilatkozatot

Ankara visszautasította a szíriai hadművelet leállítására felszólító EU-nyilatkozatot

Állószékekkel spórolnának még több helyet a repülőkön – így néznének ki az ülések

Állószékekkel spórolnának még több helyet a repülőkön – így néznének ki az ülések

Tarlós gratulált Karácsonynak

Tarlós gratulált Karácsonynak

A Magyar Nemzet Borkaira tolja a vereséget

A Magyar Nemzet Borkaira tolja a vereséget

Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt

Megbírságolták a Coca-Colát a meleg párokat szerepeltető reklámja miatt