Majd százezer facsemete került a földbe a tavasz első napján
Szombaton volt a Nemzeti Faültetés Napja, közel 5000 önkéntes ültetett őshonos csemetéket 218 helyszínen.
Szombaton volt a Nemzeti Faültetés Napja, közel 5000 önkéntes ültetett őshonos csemetéket 218 helyszínen.
Megháromszorozzák a korábban erdőtelepítésekre szánt összeget.
Kína 2050-re végezhet az erdőtelepítési programjával, amely során 100 milliárd fát ültetne el az ország. A cél, hogy a sivatag ne terjeszkedjen tovább.
Lengyel és brit kutatók az egyik legkedveltebb díszfát, a tulipánfát vizsgálva azonosítottak egy új faszerkezetet, amely jelentős szénmegkötő potenciállal rendelkezik, így nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem hozzájárulhat a klímaváltozást előidéző hatások enyhítéséhez.
A jogszabály szerint 2050-ig lehetőleg valamennyi ökoszisztémát helyre kell állítani, és a tagállamoknak uniós szinten további legalább hárommilliárd fát kell ültetniük.
Már több mint 200 millió fa ültetését segítette az Ecosia a keresőmotorjával, és most újabb területen vernének gyökeret: egyre többen töltik le a néhány hete kiadott böngészőjüket.
A hazafias faültetési programot 2032-ig tervezik befejezni.
Csökkent a szálló por mennyisége, javult a helyi klíma, és több állatfaj is visszatért, mióta erdősítették a Taksony melletti területet.
Néha a legegyszerűbb dolgok tűnnek a legbonyolultabbnak – mondja Poisson-Angeli Barbara, aki két budapesti étterem tulajdonosaként úgy döntött: mindenki számára bebizonyítja ennek az ellenkezőjét. Kisvállalkozóként nem csak azt igyekszik megmutatni másoknak is, hogyan lehet összeegyeztetni a környezeti és a társadalmi szempontokat a sikeres működéssel, de pofonegyszerű módot talált arra, hogyan tehet bárki a fenntarthatóságért úgy, hogy közben jól érzi magát. Csak egy kis gin kell hozzá, tonikkal felöntve.
Már zúg a traktor és fúrja a lyukakat annak az erdőnek a hűlt helyén, ahol az elhíresült, fák nélküli lombkoronaösvény épült Nyírmártonfalva határában. A polgármester szerint minden jogszerű volt, az erdő akkor is erdő, ha ki van vágva. De mégis, mennyi értelme van lombkoronasétányokat létesíteni erdőnek kinéző monokultúrás faültetvényekben?
A 96 éves természettudós egy fát ültetett II. Erzsébet tiszteletére.
A természetet utánozzák le az amerikai Carnegie Mellon Egyetem mérnökei, hogy javítani tudjanak az ültetések hatékonyságán.
Népszerűek, fontosak és fenntarthatósági szempontból rendkívül hatékonyak a faültetési akciók, ám nem mindegy, hova, hogyan, mikor és milyen fát ültetünk. Hogyan kezeljük le a fákat, mi a beiszapolás és mire figyeljünk már az ültetés előtt – ezekről is kérdeztük a kertészmérnök szakértőt.
Minden eddiginél jobb esélyt kínál a fák megmaradására városi környezetben egy Stockholmban kifejlesztett faültetési módszer. A technológia nem épp olcsóságáról híres, de Budapesten már jó eredményekkel kísérleteznek kedvezőbb árú, a helyi viszonyokra alkalmazott változatával. A Bakáts tér új fái már jól fejlődnek benne, és a Blahán is ezt alkalmazzák az egykori Nemzeti Színházból ittmaradt sitthalmok felett. Ráadásul nemcsak a fák fejlődnek jobban, de a városi özönvizek megelőzésében is fontos szerepet játszhat a Stockholm-módszer bevetése.
Napjainkban egyre égetőbb kérdést jelent a klímaválság, sorra jelennek meg a különböző hírek és cikkek, milyen problémákkal kell szembenéznünk a nem is olyan távoli jövőben.
Nem facsemetéket, hanem 20–30 éves fákat ültetnek el a Szomory Dezső téren. Az ellenzék szerint a válság közepette másra is lehetne költeni a pénzt.
Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze szerint ezt nevezik minőségi faültetésnek. A Stockholm módszer faültetésnek drága ugyan, de "zöld közművesítésként" már nem.
Méretben apró, biológiai sokszínűségben nagy lesz a remények szerint a Boráros téri minierdő. Több mint kétszáz cserjét és facsemetét ültettek egy közepes lakás méretű területre. Nem a parkszerű esztétikum, hanem az erdőszerű természetesség a lényeg. Árnyékot, tisztább levegőt, több madarat remélnek tőle.
Bizonyára sokan egyetértünk azzal a gondolattal, hogy optimistának lenni, bizalommal és reménységgel tekinteni a jövőbe hasznos dolog, ugyanakkor sokszor kifejezetten nehéz. A szemléletváltáshoz Harmat László pszichológus nyújt néhány támpontot.
Sok fához pedig hozzá sem nyúlnak a tér átépítése közben. Megmenekül például két idős tölgy, amit még 1969-ben ültettek át a Tabánból.