Vitézy szerint sem kell annyi autó a Lánchídra
A Budapest Fejlesztési Központ vezetője abban bízik, hogy a felújítás után is megtartható a Lánchíd autómentessége.
A Budapest Fejlesztési Központ vezetője abban bízik, hogy a felújítás után is megtartható a Lánchíd autómentessége.
Mintha lenne egy kis áthallás a MÁV kisfilmjében.
Lefújták a veszélyhelyzetet, egyre közelebb járunk a teljes újranyitáshoz; a Lánchíd és a tűzijáték miatt veszett össze a főváros a kormánnyal; sorra vizsgálják felül a cégek a rasszizmus gyanújába került márkaneveiket és logókat. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A másfél éve átadott épület Román Csarnokába a két sarkán jutott be a víz. Még vizsgálják, hogyan.
Csúfos állapotban levő lakóházak, üresen álló szállodák, felállványozott műemlékek várják a főváros világörökségi területein, hogy régi pompájukban fogadják a külföldi turistákat, ha véget ér a járvány. Budapest 7+1 ismert épületének hányattatott sorsát idéztük fel.
Június 22-től az év végéig csak Csepel végállomás és a Kvassay híd között közlekedik a HÉV.
A főpolgármester szerint a kormány annyi pénzt vesz el a fővárostól, amiből évente fel tudnák újítani a hidat.
Magántulajdonban levő ötcsillagos szállodák fejlesztésére is jutott a Kisfaludy-pályázat 85 milliárdjából.
A 35 éves Lada 1500s olyan példány volt, amit kár lett volna veszni hagyni.
A koronavírus megakasztotta a költözés folyamatait, a kivitelezés sem kezdődött még el. Legkorábban 2025-2026 fordulóján nyílhat újra a múzeum.
A régi indóház állapota leromlott, és az elmúlt években elvesztette a funkcióját. A 130 éves épületbe kiállítóhelyet és kulturális központot tervez a Közlekedési Múzeum.
Összesen nagyjából 9 milliárd forintért újul meg a Nyugati pályaudvar tetőszerkezete.
Május 12-ig lehet beleszólni a munkába.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén egyezség született a Galvani hídról is, és a kisföldalatti felújításáról is.
A felújítás után Közszolgálati Apartmanház lesz az ingatlanból.
A két és fél éve bezárt Iparművészeti Múzeum beépített műtárgyainak bontásakor derült ki, hogy a hófehérre festett üvegcsarnok eredetileg milyen dúsan színezett volt. Legalább másfél-két év, és milliárdos összeg lenne, ha rekonstruálnák az eredeti állapotot. Nem tudni, megtörténik-e.
Az Mfor megkeresésére azt közölték, még most dolgozzák ki a program részleteit.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nyilvánították projektet.
Kimarad a kormány energiahatékonysági programjából 1,4 millió vidéki családi- és társasház felújításának támogatása, mert a kormány szerint azoknak többe kerülne a felújításuk, mint amennyit érnek.