Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Összesen nagyjából 9 milliárd forintért újul meg a Nyugati pályaudvar tetőszerkezete.
Pénteken kezdődik, és a tervek szerint hét hónapig tart majd a meglehetősen elhanyagolt állapotú Nyugati pályaudvar felújítása - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Ez idő alatt az utascsarnok zárva tart majd.
A fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják – ezt már Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója mondta el a beruházásról szóló sajtótájékoztatón.
Homolya szavai szerint a beruházásra azért van szükség, mert a Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon: évente 18 millió utas fordul meg ott, naponta 480 vonat halad át rajta, ráadásul az elmúlt negyven évben nem újították fel átfogóan.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.