Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Felépítettek a Nyugatiban egy 70 ezer légköbméteres állványszerkezetet a felújításhoz.
Az elmúlt másfél hónapban éjjel-nappal folyt a Nyugati pályaudvar felállványozása a tetőszerkezet felújítása miatt - írja a MÁV a közleményében.
A vasúttársaság szerint a szerkezet részeinek behordása éjjelente, összeállításuk napközben történt. A munkák során, műszakonként 40 szakember végezte az állványok építését, hogy elkészülhessen a 70 ezer légköbméteres szerkezet.
A térállvány megépült, a munkák új szakaszában megkezdődnek a szakértői felmérések. A közlemény szerint már folyamatban van a vágánycsarnok bádogszerkezeti elemeinek bontása is. A következő hetekben folyamatosan halad a munkavégzés a tetőszerkezeten, ehhez két toronydarut is telepítenek. A vágánycsarnok tetőzetén az első fázisban tervezett bontási műveleteket várhatóan ősszel fejezik be.
Májusban kezdődött, és a tervek szerint hét hónapig tart majd a Nyugati pályaudvar felújítása. A fejlesztés részeként több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják.
A Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon: évente 18 millió utas fordul meg ott, naponta 480 vonat halad át rajta, ráadásul az elmúlt negyven évben nem újították fel átfogóan.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.