Megvannak az ötös lottó nyerőszámai, két ember most nagyon örülhet
A Jokerszám sorsolásán két telitalálat is született.
A Jokerszám sorsolásán két telitalálat is született.
hvg.hu
Az amerikai elnök legidősebb fia viccesnek találta, hogy Magyarországot 1 millió euróra bünteti az Európai Unió naponta, amiért nem fogadja be a menekülteket, de szerinte ez a világ legnagyobb üzlete.
hvg.hu
Magyarország az egyike azoknak az európai országoknak, ahol alacsony a lízingelt tisztán elektromos járművek birtoklási költsége. A konnektorból tölthető hibridek helyzete változott, miután az újonnan forgalomba helyezett ilyen járművek már nem kaphatnak zöld rendszámot.
A vámháborús idők bizonytalanságait az abszolút hozamú befektetési alapok segíthetnek átvészelni, az állampapír és az arany is jó döntés lehet. Aki kockáztatna, annak a régióban érdemes nézelődnie.
Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.
Maradnak a különadók 2026-ban is, a kormány közel félezer milliárd forintot vár belőlük. A kiskereskedőket, bankokat, biztosítókat, benzinkutakat a kormány közben árkorlátozásokkal is szorongatja.
HVG
Miután Trump az okostelefonokat és a számítógépeket vonta ki a vámok hatálya alól, most úgy tűnik, Peking ugyanígy tesz a mikrochipek egy részével, amelyeket Kína nem tud más forrásból pótolni.
HVG
Orbán Viktor miniszterelnök korábban sosem vett részt az OTP éves közgyűlésén, most, a bank eddigi legsikeresebb éve után azonban igen. A kormányfő beszédében méltatta a cég vezetését, és Magyar Péteren élcelődött.
Csányi Sándor eddig elnök-vezérigazgatóként, ezt követően már csak elnökként vezeti az OTP Bankot, vezérigazgatói székét fia, Csányi Péter kapta meg.
Egyelőre nem kapkodnak a lehetőség után a 18 és 24 év körüli ukrán fiatalok, pedig a korcsoportjuknak szóló toborzóprogram busás anyagi kedvezményeket kínál.
HVG
A MoHu a hulladékkoncesszió 2023. közepi indulása óta az első másfél évét veszteséggel zárta. Nem akarnak más kárára nyereségesek lenni – mondja a HVG-nek Pethő Zsolt. Hova építene évi 360 ezer tonna kapacitású hulladékégetőt a cég? Miért magasabbak itt egyes csomagolásdíjak, mint Ausztriában? Elképzelhető, hogy később az egész országban csak a MoHu szállítja majd a szemetet? Ezekről is kérdeztük a Mol leánycégének vezérigazgatóját.
Az első negyedévben nőtt a foglalkoztatottság és csökkent a munkanélküliség. A nők körében mindkét mutató stagnált, ám a férfiak körében jelentősen javultak.
HVG
Márciusban 1,25 volt a termékenységi arányszám. Az első negyedévben összességében is csak 1,31. A népességfogyás az első negyedévben 17,3 ezer fő volt, a fogyás 21 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Az ország minden régiójában kevesebb gyerek született és többen haltak meg, mint egy évvel korábban.
HVG
A Rogán Antaltól elvett Digitális Ügynökség kapott komoly összeget.
A méltányossági gyógyszerkérelmekről az alapítvány kuratóriuma dönt. Hetente, de a sürgős kérelmeket „igyekszenek” prioritásként kezelni.
HVG
A Pénzügyminisztérium volt vezetői kaptak pozíciókat a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.-nél, miután a tárca vezetője, Varga Mihály lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
HVG
Az infláció elindult lefelé, így már nincs szükség az árrésstopra az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint.
HVG
Közzétették az átláthatósági jelentést.
HVG
Súlyosabb és kevésbé súlyos fertőzések miatt is aggódhatnak az állattenyésztők ezekben a hónapokban. Van, amihez már hozzászoktak, van, ami fél évszázad után került elő váratlanul, és van, ami még csak fenyegetés, de elkerülhetetlennek tűnik. Száj- és körömfájás, madárinfluenza, sertéspestis és kéknyelv betegség – íme a haszonállatokat leginkább tizedelő kórok, és a velük kapcsolatos, hol jobban, hol rosszabbul működő védekező reflexek.
Élesen kritizálta a nemzetgazdasági minisztert a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. Szerintük az NGM „termelőellenes politikája” csak tetézi a száj- és körömfájás járvány hatásai miatt kilátástalan helyzetbe kerülő állattartó ágazat bajait. A gazdák már sertések százezreit nem tudják eladni, és vidéki csődhullám is fenyeget.
HVG