Élelmiszereink harmadát nem esszük meg – gyakran még az asztalunkra sem kerül –, és veszendőbe megy. Megelőzés, akciózás, adomány, állatok és biogáz – így mentenek a kereskedők. Körkép a Föld napján.
Az amerikai elnök szerint a Fednek kamatot kellene csökkentenie, így támogatva a vámháború miatt várhatóan gyengébb gazdasági növekedést. A Fed elleni támadások azonban pánikreakciókat válthatnak ki a piacokon.
Trump vámháborúja és konfrontatív politikája húsvétkor is mozgatja a piacokat. A dollár gyengült (így a forint erősödött), a fő menedékeszköz arany árfolyama történelmi rekordot döntött, az olaj ára esett.
Adnak pénzt a telepítéséhez, aztán azért, mert ott van, de hoz még sok egyéb hasznot is: már a termőtáblák mentén is támogatják az ökológiai szolgáltatásokat nyújtó, nem termelő mezőgazdasági beruházásokat. Az erdősávok szerepe fontos, de az sem mindegy, mit vetünk a sorok közé.
Már Donald Trump asztalán volt a TikTok eladásáról szóló alku, a kínai fél azonban az utolsó pillanatban kihátrált, mivel a vámok bevezetése után túl nagy arcvesztést jelentett volna az üzlet. Az elnök így kénytelen volt újabb 75 nap haladékot adni, kérdés, hogy meglágyul-e a kínaiak szíve, miközben a vámok azóta csak tovább emelkedtek, miközben az oldal lelkét jelentő algoritmusról továbbra sem szeretnének lemondani. Mindeközben Trumpnak amerikai befektetőket kell toboroznia, már felmerült az Amazon, Elon Musk és MrBeast neve is.
Tovább fenyegeti egymást az Egyesült Államok és Kína; a kormány már most bemutatja a 2026-os költségvetést; Matolcsy Ádám szerint őt próbálják lejáratni. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Nem figyel oda a vámpárti tanácsadó, gyorsan sietni kell lebeszélni Trumpot - nagyjából így nézhetett ki a WSJ értesülése szerint a vámháború felfüggesztése.
Az amerikai elnök iparági importtarifái mindenkinek rosszak, és nem világos, hogy akár csak hosszú távon mennyire tudnák enyhíteni az USA autógyártóinak kínjait. Trump ráadásul a Joe Biden ellen vezetett bosszúhadjárata közepette elkaszálta az amerikai elektromobilitási programot, amivel épp az Egyesült Államok legnagyobb riválisát hozza helyzetbe.