A gyógyszeriparra feni a vámjait Trump, bejelentésre készül
Remeghet a big pharma, főként az európaiak, az elnöknek nem tetszik, hogy az amerikaiak által szedett vényköteles gyógyszerek nagy része külföldről jön.
Remeghet a big pharma, főként az európaiak, az elnöknek nem tetszik, hogy az amerikaiak által szedett vényköteles gyógyszerek nagy része külföldről jön.
HVG
50 százalék feletti tartományba mozdult el a VOSZ Barométer az első negyedévben, a részindexek közül azonban több még mindig mélyponton áll.
HVG
A kanadai kormány bejelentése szerint egyben keretet dolgoznak ki a belföldi autógyártás fokozására és az ehhez szükséges beruházások számára.
MTI
Az RTL Híradó szerint az Uzsoki Utcai Kórházban fizetős úton hamarabb kaphatnak ellátást a betegek, mint az állami várólistákon. A párhuzamos rendszer a Térítéses Betegellátó Osztályon működik, ahol a szolgáltatások díját nem közvetlenül a kórház, hanem magáncégek szedik be.
HVG
A hétfő reggeli -6, -8 fokos hőmérsékletek országszerte jelentős károkat okoztak a virágzó gyümölcsösökben, különösen az északi és északkeleti térségekben. A károk a korán virágzó kajsziban és mandulában szinte teljes körűek, de az őszibarack, a meggy, a cseresznye és a szilva is jelentős károsodást szenvedhetett.
HVG
Trump szerint a kínaiak alkut akarnak kötni, csak nem tudják, hogyan tegyék.
HVG
„Soha ne hozzanak impulzív döntést, maradjanak higgadtak, gondolkodjanak hosszú távon, számoljanak és készítsenek tervet” – figyelmezteti a szociálpszichológus azokat, akiknek akár több millió forint értékű megtakarításuk elhelyezéséről kell ezekben a hetekben okosan dönteniük.
Egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kilátásba helyezték, amely feltárja az elkövetett hibákat.
HVG
A kínai külügyi szóvivő megdöbbentőnek nevezte az amerikai alelnök szavait.
HVG
Újabb szigorításokról számolt be Nagy István agrárminiszter a ragadós száj- és körömfájás-kitörésekkel kapcsolatban kedden: elhalasztanak egy túrát, az állattelepeknek pedig melegen ajánlják a járványügyi terv elkészítését. Újabb esetek nincsenek, de zajlik a nyomozás, hogyan kerülhetett Magyarországra 50 év után ismét a veszélyes vírus. A miniszter belengette az állami sertésfelvásárlást is.
HVG
Most először került egymással szembe a világ leggazdagabb embere és az amerikai elnök, amióta Musk Trump legközelebbi szövetségese lett.
HVG
Alkotmányellenes lehet a módszer, ahogyan az amerikai elnök bevezette a vámjait?
HVG
Nyugodt környezet, pezsgő városi élet és összességében derűsebb mindennapok várják azokat, akik Spanyolországot választják új otthonuknak, de mindennek ára van. A munkaerőpiac telített, az ingatlankeresés valódi küzdelem, spanyol nyelvtudás nélkül pedig nagyon nehéz boldogulni. Mégis egyre többen költöznek a tapas hazájába, köztük magyarok is, akiket arról kérdeztünk, hogy miért költöztek ki, és mennyire elégedettek új életükkel.
Hússzor annyian kerestek rá kedd délig a neten a vámokra, mint ahányan egyébként egy teljes héten szoktak.
HVG
Donald Trump-ellenes egységfront alakul? Az Európai Unió és Kína vezetői arról tárgyalnak egymással, mi legyen a reakció az Egyesült Államok vámháborújára.
HVG
Az nem derült ki, hogy a szolgáltatásért mennyit fizet az állami cég.
hvg.hu
Bill Ackman három hónapos tűzszünetet javasolt.
HVG
Március végére 2,55 ezer milliárd forint lett a költségvetési hiány. Az éves terv 4,12 ezer milliárd forint. Az államadósság kamatterhei három hónap alatt 1,55 ezer milliárd forintot vittek el.
Még az húzza lefelé az árakat, hogy a szolgáltató szektorban az év eleji áremeléseket újabbak nem nagyon követték, az majd igazán áprilisban látszódhat, hogy a kormány beavatkozása az árrésbe és más árazásokba mire elegendők – állítják a szakértők.
HVG
Jelentős hatása van az árrés csökkentésének abban, hogy lassult az infláció – írja a Nemzetgazdasági Minisztérium, pedig a legtöbb élelmiszer még az előtt bekerült az adatbázisba, hogy az új árrésszabály életbe lépett volna.
HVG