Megszorítások vetnek árnyékot a negyedéves jelentésekre. A Mol jól profitál, de a kormánynak odaszól Hernádi, aki milliárdos bukót számolhat az 50 forintos palackokon. Az aszály és a viszály miatt egyre könnyebben foghatja a kormány külső tényezőkre a gazdaság szamárköhögését. Jól fial az olimpia, de drágább a Sziget, és zsebbe kell majd nyúlni a kiszervezett kastélyokért is. Az orosz jachtokba belerokkannak a lefoglalóik, a több mint tíz év után végre újrainduló szélerőmű-fejlesztések nyertesei körül pedig sokasodnak a kérdések. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A teljes gazdaság nagyot bukik a forróságon, és nem csak azoknak káros ez, akik a tűző napon dolgoznak. Az emberek nem annyira mozdulnak ki meleg időben vásárolni, a hőség azokat is megdolgozza, akiknek csak a légkondicionált irodáig kell elmenniük, és jóval gyengébben tudnak teljesíteni azok, akiknek ingázniuk kell a forróság és a hűtött terek között.
Azon már meg sem lepődött senki, hogy Tiborcz István üzleti köre lett az egyik befutó a komoly perspektívát ígérő szélerőmű-fejlesztéshez kötődő tenderen. Ám az eddig ismeretlen, dadi illetőségű másik nyertes, Szűcs Ádám és családja sem áll távol az aktuális hatalomtól - derítette ki a HVG.
Nagy siker a kötelező palackvisszaváltás, az inni vágyó bulizók és a guberálók ("élelmes palackvadászok") így lelkesen gyűjtögetik a szétdobált szemetet ("kincseket").
Gondoskodott a kormány arról, hogy a Fidesz gyengülése ellenére se felejtsük el a közönségkedvenc NER-klasszikusokat: sajtóvegzálással és költségvetés-akrobatikával indul az őszi politikai szezon, mi pedig megnéztük, hogyan fogjuk átvészelni a következő hónapokat – és elbúcsúztunk a műsorvezetőnktől.
Több őstermelőt rajtakaptak, hogy valójában nem is termeszt dinnyét, csak kereskedik vele. Hatósági eljárást indítottak az őstermelői státuszuk visszavonására. A nagy dinnyerazzia során amúgy meglehetősen kevés problémát találtak, csak összesen 1,5 millió forint bírságot kellett kiszabni.
7,4 milliárd forint mínuszban van a Mol körforgásos gazdasági üzletágának EBITDA-ja az idei első félévben, főként a palackvisszaváltó rendszerrel kapcsolatos költségek miatt.
Peking a Kereskedelmi Világszervezethez fordul, ahol az ügyek alapból évekig húzódhatnak, fellebbezni pedig elvileg lehet, gyakorlatilag ez most nem működik, mert az USA bojkottálja az új szakértők kinevezését.
A statisztikai hivatal a minisztérium egyetértésével változtatott a módszertanon, havi adatközlésre állt át. Ezzel véget érhet, de legalábbis alacsony intenzitásra kapcsolt a nagy üzemanyagár-saga, avagy Nagy Márton háborúja a benzinkutasok ellen.
508 milliárd forint adózott profittal zárta az első félévet az OTP-csoport. A nyereség több mint kétharmada nem Magyarországról származott. A kormány nyári megszorítócsomagja, az illetékemelések idén 25 milliárd forint pluszsarcot jelentenek.
A második negyedévben veszteséges volt a kötelező palackvisszaváltás elindítása. A Mol összességében amúgy remek első félévet zárt, az adózás előtti eredmény közel 20 százalékkal haladta meg a 2023 első félévit. Hernádi Zsolt arra panaszkodott, hogy az orosz olajról való leválást nehezítik a magyar kormány különadói.
Néhány hónapon belül akár 2000 milliárd forint is rászakadhat a magyar gazdaságra, de ez csak azoknak feledteti az elmúlt két szűk esztendőt, akik a válsághatások ellenére képesek voltak megtakarításra.
Öt éve létezik az állami projektcég, amely a külügyi tárca bábáskodása alatt kikötőt épít Triesztben. Illetve csak építene: még egy kapavágás sem történt. Azért a vezérigazgató és a cég fb-tagjainak fizetését megemelték, noha a vállalkozás masszívan veszteséges.
A júliusi rekordkánikula miatt idén több szőlőfajtánál is egy hónappal előbbre kell hozni a szüretet, a klíma további forrósodása pedig azt jelenti, hogy a jövőben már nem lesz ideális az ország a fehérbortermelésre.
74 milliárd forint lett a banknál a tiszta profit az egy évvel korábbi 46 milliárd után. A második félév nyereségét viszont megvágja a reméltnél lassabb gazdasági növekedés, a kamatok csökkenése, az extraprofitadó átalakítása, valamint a tranzakciós illeték emelése.