#gazdaság




Tengert szeretne látni a nyáron? Erre számítson, ha elmerészkedne az Adriáig

Szokatlanul szűkre szabott az idei nyaralásnál a lehetséges külföldi célpontok listája, és egy sor kérdés vetődik fel, amire korábban gondolni sem kellett. Mindenhol nagyon várják a turistákat, az alábbiakban Szlovéniától Albániáig az Adria menti országokban vesszük sorba az árakat és a remények szerint lecsengőben lévő járvány kockázatait.





Nyúl Sándor: "Demján bizalmas barátom volt, ismertem mindkét arcát"

Több mint négy évtizeden át dolgozott a 2018-ban elhunyt Demján Sándor állandó üzlettársaként, és közben ő is bekerült a leggazdagabb magyarok közé. A Gránit Pólus elnöke a HVG-nek elmondta véleményét a mostani kormányközeli vállalkozókról és arról is, hogy szerinte mikor lesz esélye az ellenzéknek Orbán Viktorral szemben. Portréinterjú Nyúl Sándorral.








A pénzosztás a csodafegyver a válság ellen

Amíg korábban durva inflációt jelentett, ha sok pénzt ráöntöttek egyszerre a gazdaságra, most már az USA és az EU vezetői is egyetértenek abban, hogy pénzt kell pumpálni, amíg ki nem jövünk a krízisből. Mi változott, hogy már nem félünk ettől a megoldástól? Hol hibáztak korábban, amikor megpróbáltak pénzt csinálni, de a szakadékba rántották a gazdaságot? A közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunk újabb részében ezt járjuk körül.


Járvány idején is aranybánya a napenergia

Egy ágazat, amelynek szereplői a koronavírus-járvány idején sem panaszkodnak: a napelemek telepítése nemhogy elakadt volna a karantén idején, hanem lendületet kapott. Mi több, a HVG értesülései szerint a kormány gazdaságvédelmi akciótervében is szerepe lesz.