#gazdaság

A kormány védi a lakosságot: egyszerűbb lesz szexshopot nyitni, mint közértet

Szeptember közepétől nemhogy építeni, de megvenni vagy kibérelni is csak külön engedéllyel lehet 400 négyzetméternél nagyobb boltot. A szabályozás meglehetősen furcsa, a szakma nem is érti, minek kellett meghozni, de vannak olyan hangok is, melyek szerint a kormány egy szereplőt akar helyzetbe hozni. Nem mellesleg némi plusz zsarolási potenciálhoz is jut vele az állam.





Amerikai kézbe kerül a Douwe Egberts

Az ügylet után a vevő Keurig Dr Pepper két, amerikai tőzsdén jegyzett vállalatra válik szét, az egyik (Global Coffee Co.) a kávéiparban, a másik (Beverage Co.) az üdítőital-piacon működik majd.














Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.