Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az energiaügyi miniszter vállalhat kötelezettséget.
A csütörtök este közzétett kormányhatározat szerint a kormány „egyetért az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló programnak a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. útján történő hosszú távú működtetésével”.
Ezért a jövő évi költségvetésben az energiaügyi miniszter az „infokommunikációs szakmai feladatok ellátása jogcímcsoport” terhére 26,8 milliárd forint éven túli kötelezettséget vállalhat, és erről „támogatási jogviszonyt” kell létrehoznia az említett állami kft.-vel.
A jövő évi költségvetési törvényt az Országgyűlés alig több mint két hónapja szavazta meg, és abban az említett soron összesen 27 milliárd forint szerepel, tehát a mostani határozat azt kimeríti.
Kétségtelen, hogy a kormány feljogosíttatta magát a büdzsé folyamatos átírására, és ezzel él is, de kérdés, hogy a Gondosóra programot a törvényben miért nem nevezték meg külön, miért két hónap múlva hoznak róla külön határozatot.
Címlapképünk illusztráció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.