Kreatívan pótolja Vigántpetend a kormányzati elvonásokat
Egy 200 fős falunál kell ehhez egy kis üzleti érzék, és a jelek szerint talán meg is van.
Egy 200 fős falunál kell ehhez egy kis üzleti érzék, és a jelek szerint talán meg is van.
HVG
A járványvédekezési alapba megy az önkormányzatoktól elvett pénz a kiskereskedelmi különadóval együtt. A járványalapnak ezen kívül nem terveztek bevételt.
Egy adószakértő szerint téves a NAV jogértelmezése, mely szerint kerekítve kell kiküldeni a gépkocsik után fizetendő összeget, mert akár adóhiánya is keletkezhet a befizetőnek.
hvg.hu
A NAV átvette a gépjárműadó beszedését az önkormányzatoktól, és a rá vonatkozó törvényi előírásnak megfelelően minden összeget ezerre kerekít.
Sikerült meglepnie az adóhatóságnak az autósokat a csekkekkel.
hvg.hu
Elkezdik kiküldeni az idei gépjárműadóról szóló határozatokat.
hvg.hu
Márciusról áprilisra tolták ki a végső dátumot a befizetésre.
hvg.hu
Jelentős lépésre szánták el magukat a legnagyobb kamiongyártók, valamint az Európai Autógyártók Szövetsége.
hvg.hu
Egy kéttonnás autó után például 2000 euró (717 ezer forint) pluszadót kell majd fizetni.
hvg.hu
A Pénzügyminisztérium új törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, számos változás jön.
hvg.hu
Hiába tett panaszt az ellenzéki képviselők többsége az önkormányzatoktól elvett adóbevétel miatt, az Alkotmánybíróság az ügy lényegével nem foglalkozhat.
Jelentős bevételkiesésekkel kalkulál a következő évekre a kormány, amit részben a kiskereskedelmi különadóból, részben az önkormányzatoktól elvont pénzből tervez kompenzálni.
hvg.hu
Elbocsátásokra és egyes szolgáltatások megszüntetésére is szükség lehet, amennyiben nem érkezik azonnali támogatás.
hvg.hu
Csőzik László polgármester szerint tömeges elbocsátások jöhetnek a városban.
hvg.hu
Ha növekszik a szociális hozzájárulás mértéke, és a gépjárműadóra sem számíthat a kerület, négymilliárd forinttól eshet el az önkormányzat.
hvg.hu
A járvány elleni védekezés alapjába megy a gépjárműadóból várt teljes 87 milliárd forint, az önkormányzatok nem tarthatják meg a bevétel 40 százalékát, mint eddig. Sok önkormányzatnak ez volt az egyetlen saját bevétele.
hvg.hu
Több önkormányzati dolgozót is el kellett küldeni, máshol munkaidőt vagy bért csökkentettek.
hvg.hu
A települések kétharmadánál konkrétan likviditási problémát okoz a gépjárműadó elvonása, amit a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv részeként rendelt el, de a járvány úgy általában is teljesen átírta a helyi irányítás feladatait, a finanszírozás átalakításáról azonban egyelőre nincs szó. Hiába írt levelet a TÖOSZ Pintér Sándornak, péntekig várták a választ, de az nem érkezett meg.
Szlavkovits Rita
Már keddtől felére csökkentették a képviselői tiszteletdíjakat Berettyóújfalun, és a helyi beruházásokat is befagyasztották. A fideszes polgármester szerint a gépjárműadót még tudják pótolni, ennyivel tartoznak a kormánynak az adósság átvállalása miatt is. Abból lesz baj, ha ősszel az iparűzési adó nem fog befolyni.
Szlavkovits Rita
Megdöbbentette a polgármestereket a kormány bejelentése, az önkormányzatok szerint ha most elveszik a gépjárműadó-bevételeket, akkor mindenről az államnak kell gondoskodnia.
Szlavkovits Rita