A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Ha növekszik a szociális hozzájárulás mértéke, és a gépjárműadóra sem számíthat a kerület, négymilliárd forinttól eshet el az önkormányzat.
Ha igaz a hír, hogy az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulását megnégyszerezik, 3 milliárd forintos forráskieséssel kell számolnia a XVIII. kerületnek – mondta el Szaniszló Sándor az ATV Híradójának.
A kerület DK-s polgármestere hozzátette, ha emellé még a gépjárműadót is központosítják, akkor a kerületnek összesen majdnem 4 milliárd forintnyi forráskieséssel kell számolnia.
Szaniszló szerint ez az összeg kétszer több, mint a kerület éves fejlesztési kerete.
A polgármester szerint, ha az önkormányzatokat valóban eltiltják a hitelfelvételtől, illetve kormányzati engedélyhez kötik azt, akkor csak a tömeges elbocsátás lehet a megoldás.
Szaniszló Sándor elmondta, körülbelül 1700-an dolgoznak az önkormányzatnál, a szociális ágazatokban vagy a városfenntartásban, ha valóban kiesik a 4 milliárd forint, nehéz lesz őket megtartani, de az is lehet, hogy több intézményt összevonnak vagy bezárnak a kerületben, hogy költséget spóroljanak.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.