21 év börtönt kapott a hetven gyereket örökbefogadó orosz pap bántalmazás miatt
Nyikolaj Stremszkijt több gyermek megerőszakolása és más erőszakos cselekmények miatt ítélték el.
Nyikolaj Stremszkijt több gyermek megerőszakolása és más erőszakos cselekmények miatt ítélték el.
A tettes, egy kaposvári férfi a gyanú szerint nem először emelt kezet csecsemőre.
Hatan mondtak fel, miután a kollégájukat gyerekbántalmazásra hivatkozva kirúgták.
Feljelentést is tettek az öt éves kisfiú szülei a fővárosi óvodában történtek miatt.
Az „elég jó” szülő tudatosan viselkedik ebben is.
A digitális technológiával kapcsolatos egyik leggyakrabban említett kockázat az online zaklatás, amely online eszköz használatával megvalósuló, ellenséges, ismétlődő, bántalmazó magatartást jelent.
Ellökte, többször bedobta a kiságyba, majd megrázta.
„Elkerülni a nehéz témákat gyávaság. Én pedig nem akarok gyáva könyveket írni” – írja új kötete utószavában Péterfy-Novák Éva. Az Apád előtt ne vetkőzz olyannyira nem gyáva, hogy az ember legszívesebben ötpercenként dobná el magától dühében.
Az apa szerint a fiú csak kitalálta a dolgokat, de a szakértők szerint a fiú szavahihető.
A gondozók bántalmazták az ápoltakat, bár az intézmény már a Máltai Szeretetszolgálat kezelésében van.
Felnőttként is sejtjeikben hordozzák a trauma nyomait a bántalmazott gyerekek – állapították meg kanadai kutatók, akiknek munkája a jövőben segítheti a múltban elkövetett bűnök felderítését.
Az igazgató elleni nyomozást közben meghosszabbították.
Letartóztattak egy Nyugat-Virginiában élő férfit, aki két gyerekét rövid időre bezárta a szárítógépbe. A férfi a gyerekek rémült sikoltozását megosztotta Snapchaten is, ezek a felvételek jutottak el a rendőrökhöz.
Az oregoni kisfiúnak a mája, a tüdeje és az álla sérült meg.
Jót akarhatott, mégis óriási pánikot keltett egy fővárosi általános iskola igazgatója a szülőknek elküldött levelével – írja a Bors.
„Ne szépítsük: az is veri a gyerekét, aki csak rácsap a pelenkás fenekére” – mondja F. Lassú Zsuzsa pszichológus, az ELTE tanára.
A nőről egy ismerőse készített felvételt, ahogy veri a kisfiát, ezután indult eljárás.
Még feltételesen sem szabadulhat a férfi, aki a saját ötéves gyerekét és három nevelt gyerekét bántalmazta.
A kisebbik cumisüvegét kitámasztotta, amíg elment cigizni, a nagyobbikat többször is megverte.
Szó sem volt gyerekbántalmazásról, hiszen a testi fenyítés nem gyerekbántalmazás – írta a hódmezővásárhelyi polgármester.