Támadás érte a Színművészeti honlapját
Külső vírustámadások miatt lett elérhetetlen az SZFE honlapja.
Külső vírustámadások miatt lett elérhetetlen az SZFE honlapja.
hvg.hu
Az NBC televízió információi szerint a legutóbb kibertámadás lehetett az Egyesült Államok történetének legnagyobb számítógépes támadása, amit egészségügyi intézmények ellen követtek el.
MTI
Tony Abbott március 21-én utazott Sydney-ből Tokióba, az úthoz kapott beszállókártyáját pedig lefotózta és kitette az Instagramra. Azóta kiderült: nem kellett volna.
hvg.hu
A támadás a szakértők szerint nem az intézmény, hanem egy egyetem ellen irányult volna, de a kiberbűnözők célt tévesztettek.
hvg.hu
A Microsoft szerint ugyanarról a csoportról van szó, amelyik 2016-ban behatolt a demokraták számítógépes rendszereibe, és emaileket szivárogtatott ki.
MTI
MTI
hvg.hu
Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg Lisszabonban az „évszázad perének” kikiáltott tárgyalás a Magyarországon letartóztatott Rui Pinto ügyében. Ő az, aki miatt Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is megütötte a bokáját.
Muharay Katalin - Lisszabon
A Windows 10-zel együtt egy ügyes vírusvédelmi megoldást is megkapnak a felhasználók. Most azonban találtak egy problémát ebben a megoldásban: akár rosszindulatú programok is letölthetők a Defenderrel.
hvg.hu
Egy magyar szakértő szerint újra nőhet a kibertámadások száma, mivel a járványveszély miatt egyre többen váltanak az otthoni munkavégzésre.
MTI
MTI
hvg.hu
Igazán termékeny az alábbi ransomware: mindössze öt hónap alatt legalább 25 millió dollártól, azaz több mint hétmilliárd forinttól fosztotta meg a felhasználókat.
hvg.hu
A Panda Security szerint 20 olyan ország is van a világban, ahol feltűnően sok kibertámadás történik. A rangsorban szereplők némelyikével magyar cégek is kapcsolatban állnak.
hvg.hu
A Külügyminisztérium nyomravezetői díjat ajánlott fel annak érdekében, hogy semmi se veszélyeztesse az elnökválasztás tisztaságát.
hvg.hu
A hackerek mögött állami támogatás állhat.
hvg.hu
Teljesítette a hackerek követeléseit a CWT nevű amerikai utazási iroda, amely egy átfogó zsarolóvírus-támadás (ransomware) áldozata lett – tudta meg a Reuters.
hvg.hu
Mindössze 17 esztendős az a hacker, akit a júliusi Twitter-betörés feltételezett irányítójaként azonosítottak az amerikai hatóságok. A fiú Bill Gates és Barack Obama korábbi amerikai elnök csatornájához is hozzáfért.
hvg.hu
Egy indiai szoftvermérnök annyira nehezen viselte, hogy kirúgták a munkahelyéről, hogy úgy döntött: a cég adatbázisába betörve olyan galibát csinál, amit csak ő tud helyrehozni.
hvg.hu
Az Apple azt szeretné, ha az eddigieknél is biztonságosabb lenne az iPhone, ezért megengedi néhány kiberbiztonsági szakembernek, hogy belelássanak a rendszer működésébe.
hvg.hu
Ugyanaz a csapat állhat az újabb kibermerénylet mögött, amelyik az amerikai elnökválasztást is befolyásolhatta.
hvg.hu
Azt még nem tudni, hogy a hackerek hozzáfértek-e a feltört Twitter-fiókok tulajdonosainak magánüzeneteihez vagy magánadataihoz is.
MTI
A kiberbiztonsági szakemberek szerint ez volt az első alkalom, hogy a Cozy Bearként is ismert hackercsoport a koronavírus-járványhoz kapcsolódva követett el kibertámadást.
hvg.hu
Kiberbiztonsági szakemberek több jel alapján úgy gondolják, a hírhedt észak-koreai hackercsapat, a Lazarus hamarosan nagyszabású adathalászatba kezd. A bűnözők a járvány enyhítését célzó állami forrásokat akarják megcsapolni.
hvg.hu