Farkas Zoltán: Balekvilág Magyarországon
Szubjektív lapajánló.
A háttérben már helyezkednek azok, akik arra számítanak, hogy 2024-ben Putyin távozik a hatalomból.
HVG
Jövőre már csaknem 200 milliárdos lesz a Liget Budapest számlája – mondja Baán László, a projekt miniszteri biztosa, cserébe idén már látunk is belőle valamit. A Szépművészeti főigazgatója azt is elárulta, hogyan kell megszerezni a pénzt nagy értékű műalkotásokra. Baánnal a csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashat interjút.
HVG
1989-ben belépett az MSZMP-be, majd a rendszerváltáskor rájött, a szocializmus a hazugságra épült. Volt diplomata bal- és jobboldali kormányok alatt, katonaként pedig egy golyót sem lőtt ki – Kendernay Jánossal, az LMP társ nélküli társelnökével a HVG készített portréinterjút.
hvg.hu
Alkut köthetett az állam a Magyar Telekommal, amelynek következtében a távközlési óriás rástartolhat az 5G-frekvenciára, míg a Mészáros Lőrinc árnyékából kibújt Jászai Gellért informatikai szupervállalatot építhet az állami adatok és forintmilliárdok kezelésére.
hvg.hu
Tavaly ugrásszerűen megnőtt az azonos neműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolatok száma, írja a HVG.
hvg.hu
A magyarok apolitikusak, a kialakuló rendszer pedig hasonlít az arab elnyomó rendszerekre - sarkos véleményt fogalmaz meg az a szír-magyar aktivista, aki állítja, soha nem érte támadás vagy megkülönböztetés Magyarországon.
hvg.hu
Sárközy Tamás jogászprofesszorral a HVG hetilap csütörtökön megjelenő számában közlünk interjút. Szerinte nem történt meg az autokratikus áttörés, Magyarország nem hasonlítható az azeri vagy a kazah rendszerhez, bár „nem vitás, hogy vannak autokratikus vonásai” a honi berendezkedésnek.
HVG
A főváros mellett a legfrissebb bűnözési listák élére felkerült Szekszárd és Győr is. Az egykor rossz hírű Miskolc vagy Érd viszont a középmezőnyben áll a hivatalos rendőrségi és ügyészségi statisztikák alapján – írja a csütörtökön megjelenő HVG.
HVG
Nem hiszi, hogy a kormány a jelenleginél jobban tudná büntetni a fővárost, épp ezért nem is lát kockázatot abban, ha Budapestnek ellenzéki vezetője lesz. Részletek a HVG csütörtöki számában.
HVG
Egy éve nem elnöke Pálinkás József a kutatási pénzek elosztása felett diszponáló Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak, és most elmesélte a HVG-ben, hogy keresték meg bizonyos emberek, hogy a "jó" pályázatok nyerjenek.
hvg.hu
Fiatal, nő, háromgyerekes anya, szereti a focit, és a végletekig lojális – a HVG bemutatja Orbán Viktor tökéletes jelöltjét az igazságügyi miniszteri posztra.
hvg.hu
A 2010-es enyhe kultúrharcos évek után következnek a sámánokkal, hun rokonsággal súlyosbított keményebb kultúrharcos évek, írja az e heti HVG, amely arról is beszámol, hogy szorul ki a színházi területen az amúgy kompromisszumokat kötő színházi szakmai szervezet a NER ellenében a pécsi színházi szakmai seregszemle mögül.
hvg.hu
Nem az élővilág van veszélyben, csak a mi civilizációnk és a kultúránk. Viszont nemcsak a klímakatasztrófa és a környezetszennyezés veszélyezteti, hanem mindenekelőtt azok, akik azt lesik, melyik felebarátjukat lehet kiátkozni és agyonverni egy teknős ürügyén. Vélemény.
Erős déjà vu érzése lehet az oktatási törvény módosítása után azoknak, akik 1985 előtt már éltek az egypártrendszer gondoskodó kezei között, és érezték annak törődését.
hvg.hu