Ilyet is csak Tiborcz István tud: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereség
És még így is jelentősen csökkent a nyeresége Tiborcz István cégének, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt-nek.
És még így is jelentősen csökkent a nyeresége Tiborcz István cégének, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt-nek.
hvg.hu
Több mint ötmilliárd forintos hasznot csinált 2018-ban a Mészáros és Mészáros Kft.
hvg.hu
Félmilliárd forinttal nőtt a Market Építő Zrt. profitja egy év alatt, a nyereség kétharmadát kifizetik osztalékként.
hvg.hu
Igen jelentős bevételt és profitot zsebelhetett be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., azaz a kecskeméti Mecedes-gyár.
hvg.hu
Jócskán megcsappant magyar mágnás sportruházatot gyártó cégének saját tőkéje, olyannyira rosszul sikerült az év, hogy pár százezer forintra jött ki a tao összege is. Azt írják, hogy majd rendezik a soraikat a következő félévben.
hvg.hu
Tavaly 491,1 milliárd forintos árbevételt ért el a Szerencsejáték Zrt. - ez áll a cég éves beszámolójában. Az állam is dörzsölheti a markát, szépen kaszált a fogadókon.
hvg.hu
Mégpedig az egy évvel korábbi 264 millió helyett.
hvg.hu
Szinte a teljes nyereség eltűnt, miközben a hosszú távú kötelezettségek jelentősen megugrottak.
hvg.hu
Pénzügyi műveleteken vesztett a Suzuki hárommilliárd forintot, de így is nagy profittal zárták az évet.
hvg.hu
Jó éve volt a Sparnak, 46 milliárd forinttal nőtt az árbevétel, és ugyan többet is költöttek, mint 2017-ben, 19,8 milliárd forint lett a profit.
hvg.hu
Jóval kevesebb dolgozóval, kicsit alacsonyabb árbevétel mellett növelte jelentősen adózott eredményét a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt.
hvg.hu
Kevés olyan magyar van, akinek a Közgép neve nem mond semmit. Hamarosan ez mind több emberre lesz igaz.
hvg.hu
Szinte forintra ugyanakkora nyeresége volt a Duna Aszfaltnak, mint egy évvel ezelőtt.
hvg.hu
Egy évvel korábban még milliárdos nyeresége volt az RTL-t üzemeltető cégnek, mostanra ez súlyos mínuszba fordult.
hvg.hu
Hatszázmillió forinttal nőtt a soproni kaszinó üzemeltetőjének árbevétele, így a profit is 140 millióval nagyobb lett a 2017-esnél.
hvg.hu
Közel százmillió forint nyereséggel zárta a Puskás Futball Club Kft. 2018-at.
hvg.hu
Öt sétahajója volt a Panoráma-Deck Kft.-nek, ezek közül a legkisebb értékű volt az elsüllyedt Hableány.
hvg.hu
Két és fél milliárd forint osztalékot fizet a Puskás Stadion és a Városliget átépítésénél is dolgozó Magyar Építő.
hvg.hu
Csányi Sándorról van szó, és a KITE Mezőgazdasági Zrt.-ről.
hvg.hu
Csökkentek a Mahir Cityposter bevételei, így hiába spórolt a béreken, kisebb lett a nyeresége az egy évvel korábbinál.
hvg.hu