Mészáros Lőrinc most biztosan azt gondolja, megérte ezt a céget megalapítani

Több mint ötmilliárd forintos hasznot csinált 2018-ban a Mészáros és Mészáros Kft.

  • hvg.hu hvg.hu
Mészáros Lőrinc most biztosan azt gondolja, megérte ezt a céget megalapítani

A Mészáros és Mészáros Kft. 2001-ben jött létre, főtevékenysége egyéb máshova nem sorolt építési tevékenység, azon belül pedig elsősorban nagytömegű földmunka, híd-, út-, közmű és épületépítési és egyéb építőipari kivitelezési munkákat végez – olvasható a cég bemutatkozójában.

18 év távlatából lehet azt mondani, hogy megérte belevágni a történetbe, hiszen 2018-ban már masszívnak mondható 5 milliárd feletti adózott eredménnyel zárta a vállalkozás. Ez pedig pont 1,3 milliárd forinttal több, mint az egy évvel korábbi eredmény.

Ennél jóval nagyobbat ugrott az árbevétel: 19,77 milliárdról 50,6 milliárdra. Ahogy az a NER-cégek esetében általában jellemző, úgy a Mészáros és Mészáros Kft. is kizárólag itthoni megrendelésekből – jellemzően közbeszerzésekből – termeli a pénzt, külföldről továbbra is kereken nulla forint árbevétele volt a cégnek.

Érdekesség, hogy hiába a több bevétel, a létszám lényegében megfeleződött, hiszen amíg 2017-ben 199-en dolgoztak a cégben, addig 2018-ban már csak 98-an. Sőt, a cég annyira jól áll, hogy sem tavaly, sem tavalyelőtt nem költöttek egyetlen egy forintot sem beruházásra vagy fejlesztésre. Mindezt úgy, hogy 2017-ben azért megjelent a számsorok között egy 13,3 millió forintnyi beruházásokra adott előleg.

A cégnek a most leadott beszámolója szerint 2018 végén 24 milliárdnyi követelése volt, mi igen jelentős ugrás a 2017-es 9,1 milliárdhoz képest. Ezzel szemben a kötelezettségei 8 milliárd forinttal 79,5 milliárdra csökkentek.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.