Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A teljes 1,4 milliárd forintos tavalyi nyereséget felveszik a Sziget Zrt. tulajdonosai – derül ki a fesztiválszervező mérlegéből.
A többséget tulajdonosra, vagyis a luxemburgi LMF Luxcóra egymilliárd forint jut. A társaság mögött az amerikai Providence Equity Partners nevű tőkealapkezelő vezetői és a tulajdonukban lévő alapok állnak- emlékeztet a Népszava. Az idén 27. alkalommal megrendezett Sziget alapítója, Gerendai Károly, illetve társa, Takács Gábor jegyezte Szigerta Invest 326 milliót kap, míg a szervezésben szintén részt vevő Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán jegyezte Volt Investre pedig százmillió esik.
Az augusztusi Sziget-fesztivált, a soproni Voltot, a BalatonSoundot, valamint a Gourmet Fesztivált és a GyerekSzigetet szervező társaság a tavalyelőtti 12 milliárd után 2018-ban 15 milliárd forintos bevételt ért el. Az évről évre megdöntött látogatócsúcsok ellenére a társaság 2017-ben 655 milliós veszteségbe fordult, ez egy belső vagyonátértékelésre volt visszavezethető, amit a tényleges tevékenységet fedő egymilliárdos üzemi eredmény is alátámasztott.
Habár továbbra is Gerendai Károly változatlanul a társaság igazgatósági tagja, több éve hangoztatja teljes kiszállási szándékát. (Ezt nyomatékosítva az idei Sziget beharangozó sajtótájékoztatóján most először meg sem jelent.) A lap arra is emlékeztet, hogy Gerendaiék és a Providence között kötött 2016-os szerződés értelmében 2020-tól az amerikaiak kivásárolhatják kisebbségi részüket is. Az ügyet ismerők valószínűsítik, hogy ez jövőre meg is történik. Egyszersmind viszont a menedzsment, a szervezőgárda és az „irány” valószínűleg nem változik.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.