A jegybank az óvatosságra szavazott, marad a magas alapkamat
Bár a forint erős, az iráni háború ársokkal fenyeget. A jegybank tartja a magas, 6,25 százalékos alapkamatot.
Bár a forint erős, az iráni háború ársokkal fenyeget. A jegybank tartja a magas, 6,25 százalékos alapkamatot.
Mellár Tamás szerint a KSH vezetése az Orbán-kormány igényeit kiszolgálandó manipulált adatokat, egyebek mellett a szegénységi statisztikákat, de új módszertant kellene bevezetni és revíziót kellene végrehajtani az infláció és a GDP-számítás területén is. A KSH felső vezetését szerinte le kellene váltani, az új vezetőséget pedig az Országgyűlésnek kellene kineveznie.
HVG
A kiadásaikban nagyobb súllyal jelennek meg azok a tételek, amikre semmiféle árstop nem vonatkozik.
HVG
A KSH februárban 1,4 százalékos inflációt mért, a 30 és 59 év közöttiek eközben átlagosan 18 százalékos drágulást tapasztaltak.
HVG
Áprilisban több éves csúcson volt az infláció, de Trumpnak elmondása szerint ez még csak eszébe sem jut, amikor egy esetleges megállapodás megkötésére gondol.
HVG
Ha az idei év első négy hónapjának inflációs adatainak átlagát nézzük, akkor a díjemelés annak hétszerese.
HVG
A szokásos tavaszi drágulás jelent meg az élelmiszerek és a ruházati termékek áremelkedésében. Az energia a januári rezsistop miatt, a külföldi utak az erősödő forint miatt lettek olcsóbbak. A közel-keleti konfliktus hatása még alig érezhető itthon, de az bizonytalan, hogy meddig.
HVG
Két hónap után tért vissza az infláció 2 százalék fölé. Ebben szerepe volt annak is, hogy a benzinárat mesterségesen alacsonyan tartották, és annak is, ahogyan a rezsi számítását megbolygatták. Az iráni háború hatásai még nem mutatkoznak, az élelmiszerek világpiaci áresése annál inkább.
A hamarosan hivatalba lépő Tisza-kormány által bejelentett eurócsatlakozási irány pozitív fejlemény a költségvetés számára, de fontos, hogy a közös deviza bevezetése megfelelő intézményi és gazdasági körülmények közt történjen – figyelmeztet Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Arról is beszél, kell-e kiigazítás a költségvetési hiány kordában tartására.
Az MNB reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben készen állunk arra, hogy segítsük az igazságszolgáltatás munkáját, és szeretnénk a feleslegessé vált ingatlanokat értékesíteni – summázta törekvéseit Varga Mihály jegybankelnök, aki a HVG-nek adta az első interjút.
Sok a bizonytalanság, a forint erősödése legfeljebb ellensúlyozni képes az iráni háború energiaár-sokkját. A jegybank óvatos üzemmódban marad, az alapkamat pedig 6,25 százalékon.
HVG
Az eddig vártnál gyengébb, ráadásul törékeny növekedést vár az Egyensúly Intézet 2026-ra.
HVG
A Nemzetközi Valutaalap prognózisa szerint az európai átlagnál jobban fog teljesíteni a magyar gazdaság. Igaz, ebben nagy szerepet játszott az is, hogy az elmúlt négy év adataival nem büszkélkedhetünk.
HVG
Szoros együttműködésre lesz szükség Varga Mihály MNB-elnök és Magyar Péter hamarosan felálló új kormánya között, hogy elfogadott szintre vigyék le az inflációs célt. Az új kormánytól kiszámítható gazdaságpolitikát és a piactorzító intézkedések kivezetését várja a Raiffesen vezető elemzője, Török Zoltán, aki szerint le kell törni a brutális hiányt, ami nagy kihívás lesz a várható gyengécske növekedés mellett, és még ki tudja, hány csontváz van a leköszönő Orbán-kormány szekrényében.
HVG
A háztartások inflációs érzékelése és inflációs várakozása is érdemben csökkent. Az egy évre előre tekintő várakozás még mindig 7 százalék fölött áll, ami irreálisan magas. Több háztartás tervez megtakarítani a következő évben.
HVG
Az iráni háború hatásai még nem jelentek meg a hazai fogyasztói árakban, és van rá esély, hogy idén már nem is nagyon fognak, inkább jövőre. Az áremelések hiánya ugyanakkor gyenge keresletre utal, ami nem sok jót ígér a gazdasági növekedést illetően.
Még mindig 2 százalék alatti az infláció. Az iráni háború első heteiben a benzinárat még csökkenőnek mérték a tavaly ilyenkorihoz képest, az élelmiszerárak stagnáltak, a rezsi pedig nem drámai módon nőtt, ahogy beérkeztek a januári hideg fogyasztási adatai.
Annyiféleképp kavarták meg az infláció számítását, és olyan bonyolult a rezsi kiszámítása, valamint a januári hidegre válaszul adott rezsitámogatás minden részlete, hogy az áremelkedés a statisztikában még kisebbnek is fog látszani, mint ha nem lett volna januárban hideg.
Tóka Gábor arra tippel, hogy a magyar miniszterelnök „putyinista tanácsadókra” hallgathat, saját kárára is. Ezért nyomhatta az ukrán-tematikát Orbán Győrben is.
HVG
A már csaknem egy hónapja tartó közel-keleti háborúskodás nyomán Magyarországon a vártnál magasabb lehet az infláció és a kamatszint. Az élelmiszereket egyelőre védi a hosszabb távon fenntarthatatlan üzemanyag-ársapka, de az építőanyagok máris drágulnak.