#infláció

Sokan nyernek a 200 ezres minimálbérrel, de lesznek vesztesei a béralkunak

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésével több járadék maximális összege is emelkedik. A béremelési hullám az egész gazdaságon át fog futni, de az emelések értékének egy részét elviszi majd az infláció, amit maguk az emelések is fűtenek majd. A vállalkozásoknak ki kell gazdálkodniuk az emeléseket, ehhez kapnak 600 milliárd forint adókönnyítést az államtól, de amúgy is jelentős emeléseket kellene végrehajtaniuk. Az állami kieséseket részben kompenzálják a jobban pörgő adóbevételek. Az önkormányzatok mozgástere szűkül.



Drága lesz a karácsony, de ez nem zavarja az amerikaiakat

Az idei karácsonyi vásár igencsak igénybe veszi majd az amerikai polgárok pénztárcáját, de egyelőre ez nem nagyon érdekli őket. Hál istennek- írja a CNN gazdasági rovata, ha ugyanis a vásárlók visszafognák magukat, akkor az USA és az egész világ gazdasága nagy gondban lenne.

Lengyel Miklós



Csökkentek a keresetek augusztusban

Az egy évvel korábbihoz képest közel 9 százalékkal voltak magasabbak a keresetek augusztusban, a megelőző hónaphoz képest azonban (az év ezen szakaszában megszokott módon) valamelyest csökkentek. Az év első nyolc hónapját nézve a keresetek emelkedésének felét elvitte az infláció.

hvg.hu


A kormány a rezsi mellett az életszínvonalat is befagyasztotta

Záporoznak a hírek az energia- és alapanyagárak 50–60 százalékos emelkedéséről, a papírtól kezdve az építőanyagokig szinte mindent érintve, és még így is áruhiányt vizionálnak karácsonyra. Orbán Viktornak keményen kell lapátolnia, hogy a választások előtti árrobbanás ne billentse ki a nemzet megmentőjének szerepéből.

HVG



Még jobban elszállhatnak az árak a kormány pénzszórása miatt, de ez most nekik nem szempont

Minden első éves közgazdászhallgató tudja, hogy ha hirtelen több pénz lesz az embereknél, akkor valószínűleg megugrik az infláció. Mekkora a veszélye annak, hogy a következő fél év több ezer milliárd forintos kormányzati osztogatása – vagy más elnevezéssel fiskális ösztönzése – tovább növeli az amúgy is elszállt árakat? Erről kérdeztünk elemzőket, miután már a kormány és az MNB vezetői is arról beszéltek, hogy tartós drágaságra rendezkedhetünk be.



Infláció van, gázhiány jöhet, a szállítás akadozik – fenyegető kihívások előtt a világ

Széttépte a globalizáció finom szálait a koronavírus-járvány, és a helyükbe olyan kusza vonalakat épített dominókból, hogy azok bármelyikének eldőlése kiszámíthatatlan következményekkel jár. Általános veszély az infláció, Európa pedig földgázcsapdába zárta magát, amit kaján elégtétellel figyel a felértékelődő energiahordozói nyomán erősödő Oroszország.




Miniszterelnöki főtanácsadó: több ezer milliárd forintot szór az állam a gazdaságra a választás előtt

Legfeljebb két évig tartható az az állapot, hogy a kormány és az MNB politikája nem egy irányba tart – mondta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó, a jegybank volt alelnöke. Szerinte a kormány annyi pénzt tesz bele a gazdaságba a következő fél évben, hogy emiatt sokkal nagyobb lehet a növekedés, mint amit a szakértők várnak, az infláció viszont tovább maradhat magas.


Varga Mihály: Nehéz lesz visszatuszkolni az inflációt, ahogy nőnek az energiaárak

2022 végére érhetjük el a 3 százalék körüli inflációt, az adósságállomány pedig csökkenni fog, bár a kampány alatt valószínűleg lassabban, mint ahogy a külföldi szakértők várnák – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden reggel. Arra is kitért, hogy a kormány szerint még idén sikerülhet megegyezni az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap forrásairól.


A kérdés – Bárdos Andrással: Összeroppan-e a költségvetés a választási ígéretek alatt?

"Nincs otthon a macska, most lehet cincogni" - mondja az EU és a magyar költségvetés aktuális viszonyáról Palócz Éva, a 2020-as gazdasági folyamatokat legprecízebben becslő Kopint-Tárki vezérigazgatója. De miből futja az új ígéretekre, a választási év brutális költekezésére? Nem lesz ebből valami hatalmas pofára esés? Bárdos András új műsorának fókuszában ezúttal a magyar gazdaság és a költségvetés kilátásai.

hvg360


És akkor kiderült, Orbán Viktor sem véd meg a benzináremeléstől

Kilencéves csúcsra nőtt az infláció; benyújtották a 2020-as zárszámadást, de alig derült ki belőle valami arról, mire költötték a gazdaságvédelemre szánt pénzeket; újra felvetődött, hogy szigorúbban szabályozza a politika a Facebook működését. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu