#itthon
Meghalt Keleti Miklós Pulitzer-emlékdíjas újságíró
A Magyar Rádió egykori párizsi és brüsszeli tudósítója hetvenhárom éves volt.
hvg.hu
Nyolc fiatal lakhatását biztosították egy évvel az Influenszer-tüntetés után
Négy lakást már vásároltak, egy pedig folyamatban van abból a pénzből, amit a demonstráción gyűjtöttek össze.
HVG
Orbán: Holnap csak jó hírek lesznek
Hamarosan a nyugdíjasoknak is érkezik a vidéki otthonfelújítási program.
hvg.hu
MOHU: Március 1-től már a minimális fogyasztás igazolása is elég a szemétszállítás szüneteltetéséhez
Korábban csak nullás közüzemi számla bemutatása után volt lehetőség a szolgáltatás felfüggesztésére.
hvg.hu
Levédette a külügy a magyar űrprogram jelképét, és cipőtől a karácsonyfadíszig mindenre rátenné
Tavasszal indul Kapu Tibor, az első magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra, de a magyar űrprogram jelképét már most levédette Szijjártó Péter tárcája. A logóban a Holdról is látszik Magyarország, és van benne egy csillagokból álló csodaszarvas.
hvg.hu
Közzétette a felvételeket a rendőrség, ami alapján elfogták a japán nő megölésével gyanúsított volt férjet
A férfi a rendőrség szerint álcázta magát, úgy ment vissza a lakásba, ahol a volt feleségét holtan találták.
HVG
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is vallott vagyonáról, öt budai ingatlan mellett 412 milliós megtakarításra is futotta
Jármű és műtárgy viszont nincs a nevén nyilatkozata szerint.
hvg.hu
A Kúria elnöke szerint „most mindenki azon csámcsog, hogy jé, a bírók is pont úgy veszekednek, mint mi. Ez nagyon nagy veszély”
Varga Zs. András szerint veszélyes, ha bizonyos nézeteltérések nyilvánosságra kerülnek, így a bíróknak inkább a tárgyalóteremben a helyük.
hvg.hu
Újabb 800 milliót engedtek Szíjj László szuperjachtjának árából, amely még mindig nem kelt el
Nem kedveznek a feltételek azoknak, akik használt jachtokkal kereskednek.
hvg.hu
Átlátszó: A kormányhivatal jogsértő módon tart vissza iratokat a gödi akkugyárat érintő perben
A Göd-ÉRT Egyesület egy évvel ezelőtt indított pert a gödi akkugyár környezethasználati engedélye ügyében.
hvg.hu
„Nyomult és fogdosott a mocskos kezével” –zaklatták Perintfalvi Ritát egy éjszakai buszon
Rendőrséget is kellett hívni.
hvg.hu
Íme a féktelen magyar pénzszórás rohadó emlékművei, amelyekből már csak a zombik hiányoznak
A közpénzherdálás csúcsteljesítménye, amikor egy beruházás elkészül, de mivel a cél a lopás volt, sosem kerül használatba. Kastélyok, stadionok, fürdők és persze állatkert, amelyeket akár használhatnánk is, de inkább enyésznek, mint egy posztapokaliptikus zombifilmben. Szavazzon, melyik legyen a pénzégetés emlékműve!
"Éreztem, hogy bajuk esik”- Megszólalt a Skóciában eltűnt ikerlányok apja
Egy nő holttestét találták meg a Dee-folyóban nem messze onnan, ahol a Huszti-ikreket utoljára látták.
hvg.hu
Több ezren tüntettek az akkugyárak ellen Debrecenben
A demonstráción a nemrég a Tisza Párthoz csatlakozóTóth Imre Bruti humorista is felszólalt, szerinte a Fidesz a világ legveszélyesebb ipari tevékenységet hozta Debrecenbe.
hvg.hu
Újabb bombariadók, veszprémi és tatabányai üzletközpontokat kellett kiüríteni
Szombaton a tatabányai Vértes Center épületében és a Veszprémi Balaton Plázában volt bombariadó.
hvg.hu
Hadházy Ákos emlékművet állíttatna a Covid-áldozatoknak
"A járványon szó szerint százmilliárdokat kereső korrupt állampárt propagandája próbálja ezeknek a honfitársainknak az emlékét is megsemmisíteni" - írja a képviselő.
hvg.hu